Gázpisztollyal lövöldöztek egy kocsmában

Vágólapra másolva!
Verekedésbe, majd lövöldözésbe torkolt egy vita egy pesti kocsmában: két italozó férfi összeveszett egy később érkező csoport tagjaival, egyikük gázpisztolyával lövöldözni kezdett. A lövések nem sebesítettek meg senkit, de az egyik férfi karját eltörték.
Vágólapra másolva!

Két férfi összetűzésbe került egy kisebb társasággal a főváros XV. kerületében egy kocsmában, és a vita hevében a csoport egyik tagja gázpisztolyból leadott néhány lövést - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Unger Pál, aki hozzátette: a lövöldöző senkit nem sebesített meg.

A Kontyfa utcai vendéglátóhelyen egy 37 és egy 34 éves férfi italozott, amikor a helyiségbe megérkezett a másik társaság, akikkel összevesztek. A vitából verekedés lett, az egyik férfi kezét eltörték. A csoport ezután egy sötét színű autóval elhajtott a helyszínről. Az ügyben csoportos garázdaság és súlyos testi sértés miatt indított eljárást a kerületi rendőrkapitányság - mondta a sajtóügyeletes.