Vágólapra másolva!
A járványügyi főorvos szerint az országos fertőzéshullám ugyan véget ért, ám helyi járványokra még lehet számítani. A betegek elsősorban a 15 és 34 év közötti korosztályt sújtotta. A nyolc hét során közel 253 ezer fordult orvoshoz.
Vágólapra másolva!

Molnár Zsuzsanna járványügyi főorvos szerdán bejelentette, hogy véget ért az országos influenzajárvány Magyarországon. Helyi járványokra még lehet számítani. Molnár szerint az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága csökkent az előző héthez képest, 19 ezer beteg fordult orvoshoz influenzás panaszokkal az országban.

Az influenzaszerű megbetegedések előfordulási gyakorisága minden régióban csökkent, az előző heti értéknél 10-67 százalékkal kevesebb esetet jelentettek. Három régióban azonban még a továbbra is a járványküszöb felett van a regisztrált megbetegedések száma. Az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordult betegek 100 lakosra számított aránya további négy megyében (Győr-Moson-Sopron, Heves, Pest, Vas) volt magasabb, mint az országos érték. A legtöbb beteg a 15-34 évesek közül került ki (39,7 százalék), míg 29,8 százalékuk volt gyermek. Alacsony maradt viszont a 60 éve feletti betegek aránya (5 százalék).

Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megye területéről három helyről jelentettek influenzaszerű megbetegedéssel járó közösségi járványt. Az érintett intézmények közül kettő ugyanazon településen működő óvoda és általános iskola, a harmadik pedig egy ápoló-gondozó intézet volt.

A járvány elmúlt nyolc hete alatt közel 253 ezer személy fordult orvoshoz influenzás panaszok miatt. Eddig az Országos Epidemiológiai Központban és az ÁNTSZ regionális víruslaboratóriumaiban 720 betegnél végeztek virológiai vizsgálatot, amelyek közül 185 esetben igazolták az influenza vírusok jelenlétét. Az esetek többségében (94 százalék) az influenza A vírusa fertőzött.