Razziával keresik a Magyarok Nyilai nyomát

Vágólapra másolva!
Csütörtök éjszaka a Nemzeti Nyomozó Iroda összehangolt akcióval az országban egyszerre tizenkét helyen csapott le, hogy a február eleji Molotov-koktélos támadások elkövetőit és a Csintalan Sándor megverését is magára vállaló Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg tagjait felhajtsa. A Központi Nyomozó Főügyészség tagadta azt az értesülést, hogy gyanúsítottjai is lennének az ügynek, állítólag csak tanúkat hallgattak ki.
Vágólapra másolva!

Több embert őrizetbe vett a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtök éjszaka, akik a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg tagjai - állította a hirado.hu. Az MTI is úgy értesült, hogy az éjjel több helyszínen több embert fogtak el a február elején történt Molotov-koktélos támadásokkal összefüggésben.

Az értesülést az NNI nem erősítette meg. Az NNI éjjel az országban egyszerre tizenkét helyen csapott le, két rajtaütés Budapesten történt. Péntek délután Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-nek azt mondta: tucatnyi helyszínen, tucatnyi embert hallgatott meg péntekre virradóra tanúként a Központi Nyomozó Főügyészség a Molotov-koktélos támadások ügyében, de senkit nem gyanúsítottak meg.

Budapesten és vidéken egyaránt hallgattak meg tanúkat, akikkel kapcsolatban adat volt arra, hogy információval rendelkezhetnek a támadásokról, valamint az azok elkövetését magára vállaló Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregről. Ez a szervezet vállalta magára többek között Csintalan Sándor volt MSZP-s politikus megverését.

A nyomozásnak nemcsak a Molotov-koktélos támadók felderítése a célja, hanem az is, hogy kiderítsék: létező szervezet-e a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg, és ha igen, kik a tagjai.

A főügyész szerint az elszámoltatás, kihallgatás után minden tanút elengedtek. A hajnali akció során házkutatásokat is tartottak, ezek során a főügyész szerint számos eszközt lefoglaltak, de hogy ezek összefüggésbe hozhatók-e a támadásokkal, azt szakértőknek kell megvizsgálnia. A terrorcselekmény miatt indult nyomozásnak továbbra sincs gyanúsítottja - tette hozzá Keresztes Imre.