Ismét leszavazták Sólyom ombudsmanjelöltjeit

Vágólapra másolva!
Második nekifutásra sem sikerült elfogadtatnia ombudsmanjelöltjeit az Országgyűléssel Sólyom Lászlónak. A parlament többsége leszavazta az adatvédelmi biztosnak jelölt Zombor Ferencet, és a jövő nemzedék ombudsmanjának jelölt Fülöp Sándor sem kapta meg a kétharmados többséget.
Vágólapra másolva!

Ismét nem sikerült adatvédelmi biztost és jövő nemzedék ombudsmanját választani. A parlament hétfőn 123 igen, 188 nem és 11 érvénytelen szavazattal nem támogatta Zombor Ferencet, Sólyom László köztársasági elnök jelöltjét az adatvédelmi biztosi posztra. A jövő nemzedék ombudsmanjának jelölt Fülöp Sándor 207 igen, 107 nem szavazatot kapott, 8 voks érvénytelen volt. Az ombudsman megválasztásához kétharmados többségre lett volna szükség.

Sólyom László a szavazás után bejelentette, még ezen a héten meghívja a frakcióvezetőket a Sándor-palotába, hogy megértesse velük, miért nem konzultál a pártok vezetőivel az ombudsmanok ügyében. "Nagyon sajnálom, hogy az Országgyűlés a két jelöltet nem választotta meg" - mondta a köztársasági elnök. Az államfő kiemelte, hogy a képviselők most sem fogalmaztak meg semmilyen szakmai kifogást az ombudsmanjelöltekkel kapcsolatban. Sólyomnak harminc napja van, hogy a két ombudsmani posztra újabb jelölteket nevezzen meg.

A szavazás előtt Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, pártja támogatja a jelölteket. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta, a szocialisták nem támogatják Zombor Ferenc adatvédelmi biztossá választását, míg a jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Fülöp Sándor esetében lelkiismereti szavazást rendelt el. Az SZDSZ képviselőcsoportja a múlt hétfőn közölte, hogy nem támogatja az államfő ombudsmanjelöltjeit.

A jelöltek

Fülöp Sándor jogász, 1994 óta vezeti az EMLA Környezeti Management és Jog Egyesületet, azt megelőzően pedig a Fővárosi Főügyészségen és a Legfőbb Ügyészségen dolgozott ügyészként. Részt vett a környezetvédelmi törvény, és több nemzetközi egyezmény (az aarhusi egyezmény a környezetvédelmi információkhoz való hozzájutásról, illetve a az espooi egyezmény a határon átnyúló vizek védelméről) kidolgozásában.

Zombor Ferenc szintén jogász, korábban az Alkotmánybíróságon dolgozott személyi titkárként, majd az adatvédelmi biztosi poszt létrehozása után az Országgyűlési Biztosok Hivatalához került. Ott előbb a nemzetközi főosztályt, majd az adatvédelmi főosztályt vezette 2007-ig. Külföldi képzéseken is részt vett, így az államfő szerint "túlteljesíti a szükséges kövtelményeket".

Második nekifutás

Sólyom ezúttal sem konzultált jelöltjeiről a parlamenti pártokkal. Az államfőnek azért kellett új jelölteket találnia az ombudsmani posztokra, mert az előzőeket - a jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölt Nagy Boldizsárt és Péterfalvi Attila adatvédelmi biztost - az Országgyűlés nem támogatta: Nagyot 98 igen és 245 nem szavazattal utasította el a parlament, míg Péterfalvi 207 igen, 143 nem szavazatot kapott, miközben a megválasztáshoz kétharmados többségre van szükség. A döntés után az államfő úgy nyilatkozott, hogy a szavazás minden szakmai alapot mellőzött, és politikai döntés született.

Az adatvédelmi biztos mandátuma december 13-án járt le. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesi posztja - az Országgyűlés döntése alapján - július 2-i hatállyal megszűnt, ehelyett hozták létre a jövő nemzedékek ombudsmanjának tisztségét. Az új országgyűlési biztos feladata, hogy figyelemmel kísérje, értékelje és ellenőrizze azon jogszabályi rendelkezések érvényesülését, amelyek biztosítják a környezet és a természet állapotának fenntarthatóságát és javítását.