Felfüggesztették a vasutassztrájkot

Vágólapra másolva!
Hétfőn reggel 9 órától határozatlan időre felfüggesztette a vasutassztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete - közölte Gaskó István, a VDSZSZ elnöke, aki ezt azzal indokolta: az éjfél óta tartó munkabeszüntetés már elegendő nyomás lehetett a további tárgyalásokhoz. Az akció országszerte vegyesen alakult: volt, ahol teljesen leállt a vasút, máshol elindultak a főbb járatok, de nem biztos, hogy meg is érkeztek végállomásukra. A MÁV szóvivője szerint csak estére áll helyre a közlekedés.
Vágólapra másolva!

Hétfőn reggel 9 órakor felfüggeszti a vasutassztrájkot határozatlan időre a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete - közölte Gaskó István, a VDSZSZ elnöke. A szakszervezet úgy ítéli meg, hogy a hétfő délutáni tárgyalás előkészítésére ez a nyomás elegendőnek látszik, és remélik, a MÁV elmozdul a korábbi álláspontjáról - indokolta a lépést Gaskó. A MÁV és a VDSZSZ hétfőn 15 órakor folytatja az egyeztetés Herczog László közvetítő bevonásával a sztrájkkövetelésről és a még elégséges szolgáltatásról.

Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője azt mondta: a forgalom helyreállítása folyamatos, várhatóan az esti órákra áll helyre a menetrend szerinti közlekedés. Elsőként az InterCity vonatokat, valamint a budapesti elővárosi vonatokat állítják forgalomba, ezután következnek a távolsági gyors- és személyvonatok. A nemzetközi vonatok közlekedése csak kedd reggelre áll helyre, mivel külföldi vasutak több járatot nem indítottak el a hétfői sztrájk miatt. Késésekre, útvonal-rövidülésekre napközben még számítani kell.

A február 7-én felfüggesztett sztrájk hétfőn 0 órától folytatódott, a vonatközlekedés kiszámíthatatlan lett, kényszerű késésekre, járatkimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani. A személyvonatok mintegy fele, 160 közlekedett, és 151 tehervonat járt a reggel 6 órai adatok alapján.

A VDSZSZ továbbra is 10 százalékos béremelést követel a MÁV Gépészet ZRt., a MÁV Trakció ZRt., valamint a MÁV Start ZRt. munkavállalói részére, valamint azt, hogy a MÁV Cargo ZRt. privatizációs bevételéből minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot

Vegyes fogadtatás

A szakszervezet korábban arról számolt be, hogy országszerte változó intenzitással folyt a VDSZSZ által meghirdetett munkabeszüntetés. Gelencsér László, a VDSZSZ vezető ügyvivője szerint nagyon nagy a nyomás a sztrájkolókon, sok helyütt sztrájktörőkkel váltják le őket, olyan gyakorlattal nem, de vizsgával rendelkező kollégákkal, akik azért valamelyest pótolni tudják őket.

Mint mondta, Szombathely térségében vegyes volt a sztrájkban való részvétel, néhány vonat elindult a főváros irányába, de mivel Celldömölkön erős a sztrájk, ott valószínűleg elakadtak a szerelvények. Pécs körzetében sztrájktörőkkel váltották le a sztrájkoló forgalmistákat, vonatelőkészítőket a szakszervezeti ügyvivő megfogalmazása szerint. Kaposváron beszüntették a munkát, Dombóváron sztrájktörőket vetettek be. Székesfehérváron a VDSZSZ-hez tartozó vasutasok többsége sztrájkolt, akárcsak Szegeden, ahol a MÁV buszokat állított be, hogy azokon valameddig elvigye az utasokat, ahol vonatra tudnak szállni. Miskolcon egy-két egykocsis szerelvényt elindítottak.

A forgalmi iroda tájékoztatása szerint Budapesten a Keleti pályaudvar nem indított és nem is fogadott vonatokat, ezzel szemben a Déli pályaudvaron a szerelvények mintegy 80 százaléka járt. A Keleti pályaudvarra az akció felfüggesztéséig egy szerelvény sem érkezett, illetve egyet sem indítottak, az utasokat a Volán járataihoz irányították, míg a Nyugati pályaudvaron jártak a vonatok, de a megszokottnál kisebb volt a forgalom.