Egyre több gyerek kerül kórházba vírusfertőzéssel

Vágólapra másolva!
Pár napig nehézséget okozott a kiskunhalasi kórházban, hogy egyre több gyerek került be vírusfertőzéssel. A rota vírussal való fertőződés magas lázzal, hányással, hasmenéssel jár, ezek azért lehetnek veszélyesek, mert kiszáradást okozhatnak.
Vágólapra másolva!

Eddig harminc kisgyerek került be rota vírusos megbetegedéssel a kiskunhalasi kórházba, ahol Bács-Kiskun megye egyetlen gyermek-fertőzőosztálya működik; életveszélyes eset nem történt - közölte Bodrogi Tibor főorvos. A megbetegedések ilyen mértékét nem lehet járványnak nevezni, mindössze a betegség halmozott előfordulása volt tapasztalható, mely pár napon keresztül nehézséget okozott a 15 ágyas gyermek-fertőzőosztályon - mondta a főorvos, a kiskunhalasi Semmelweis Kórház gyermekosztályának a vezetője.

A halmozottan előforduló megbetegedés miatt az elmúlt héten volt olyan nap, amikor a 15 ágyas osztályon 17 gyermeket kezeltek, mindegyik beteg rota vírus pozitív volt. A főorvos hozzátette: nem különleges esemény a jelenlegi fertőzés, mert a korábbi évek mindegyikében kerültek be gyermekek hasonló fertőzéssel.

A vírusfertőzés nem, de kísérő tünetei, a hasmenés, a hányás és a magas láz együttesen kiszáradáshoz vezethetnek, ami komoly veszélyt jelent a gyermekek részére. Az emberek döntő többsége ötéves kora előtt átesik ezen a fertőzésen, ami után természetes védettség alakul ki. A fertőző vírus szájon keresztül kerül be a szervezetbe, és nagyon gyorsan szaporodik el a tápcsatornában.

A nemzetközi adatok szerint a világon több mint 110 millió megbetegedés fordul elő évente, és közülük 2,3 millió gyermek kerül kórházba. Közülük a rota vírus fertőzés következtében bekövetkezendő kiszáradás 600 ezer kisgyermek halálát okozza.

Bodrogi Tibor elmondta, hogy a csecsemőket hat hónapos koruk előtt kellene védőoltásban részesíteni, de az nagyon drága, és a társadalombiztosítás nem támogatja. A Pest megyei Százhalombattán az önkormányzat költségvetéséből fedezik a rota vírus elleni oltás költségeit, eddig 680 gyerek kapta meg az ingyenes vakcinát.