Kamerákkal figyeltette szomszédját egy pécsi férfi

Vágólapra másolva!
Eljárás indult az ellen a pécsi férfi ellen, aki - a lakását védve - kamerákkal figyelte meg szomszédja telkét. A rendőrség vizsgálja a felvételeket.
Vágólapra másolva!

Kamerákkal figyeltette szomszédja telkét a gyanú szerint az a férfi, aki ellen magántitok jogosulatlan megszerzése miatt indított eljárást a rendőrség a közelmúltban Pécsett - közölte Zsobrák Péter, a baranyai rendőrség sajtóreferense.

A férfit a vele haragban álló szomszéd jelentette fel arra hivatkozva, hogy a házára szerelt kamerák közül több az ő telkét figyeli, ehhez pedig nem járult hozzá. Zsobrák hozzátette: a gyanúsított azzal védekezett, hogy ő, illetve háza rongálások sorozatának áldozata volt az elmúlt időszakban, a kamerákkal csak az ilyen cselekményeket akarta megelőzni.

A sajtóreferens közölte, a rendőrség informatikus szakértők bevonásával vizsgálja a kamerák által készített felvételeket. Ha a férfi bűnössége beigazolódik, akár öt év szabadságvesztéssel is sújtható "technikai eszköz alkalmazásával elkövetett, magántitok jogosulatlan megszerzése bűntett" elkövetése miatt.