[origo] itthon
A Fővárosi Bíróság lebontatná a Turul-szobrot
MTI|2008. 03. 04., 12:22|Utolsó módosítás:2008. 03. 04., 14:09|Le kell bontani a XII. kerületi Turul-szobrot a Fővárosi Bíróság keddi jogerős ítélete szerint. A Turul ügye mégsem lefutott egyelőre, a Fővárosi Közgyűlés még teremthet új jogi helyzetet.
A XII. kerület II. világháborús polgári és katonai áldozatai emlékére 2005 októberében állították fel a Turul-szobrot az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán.
Az emlékműre nem volt építési engedély, ezért fennmaradási engedélyt kellett kérni. Ezt azonban az I. fokú közigazgatási hatóságnak, a Budavári Önkormányzatnak meg kellett tagadnia, mivel az emlékművek esetén törvényben előírt fővárosi közgyűlési hozzájárulás hiányzott. Sőt, ezt a közgyűlés négy korábbi határozatában egyértelműen megtagadta.
A XII. kerületi önkormányzat megtámadta a bontási határozatot, a közigazgatási eljárásban másodfokon eljáró Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal azonban helyben hagyta azt.
A XII. kerület ekkor fordult a Fővárosi Bírósághoz, közigazgatási perben vitatta a bontási határozatot. Kedden a Fővárosi Bíróság közigazgatási perben hozott elsőfokú jogerős ítéletében kimondta, hogy a közigazgatási hivatal bontási határozata törvényes. A jogszabályok szerint az ítélet kézhezvételét követő 30 napon belül kell azt végrehajtani, azaz a szobrot lebontani.
Ugyanakkor a keddi tárgyaláson, az ítélethozatal előtt, a kerületi önkormányzat jogi képviselője elmondta: már tavaly októberben született olyan közgyűlési határozat, amely elvi egyetértést ad a XII. kerületi világháborús polgári és katonai áldozatok emlékművéhez. Ráadásul a közgyűlés hatályon kívül helyezte azokat a határozatait, melyek nem járulnak hozzá az emlékműhöz.
A közigazgatási hivatal jogi képviselője erről azt mondta: állandó probléma, hogy a közigazgatási bíróság a perben vitatott közigazgatási határozat megszületése után évekkel előállt tények alapján hozza meg döntéseit. A Legfelsőbb Bíróság pedig már kimondta, hogy ez súlyos törvénysértő eljárás, csak a közigazgatási határozat
megszületésekor fennállott tényeket lehet figyelembe venni a határozat törvényességének vizsgálatakor.
A Fővárosi Bíróság ítéletének szóbeli indoklása szerint a döntésük annyit jelent, hogy a bontási határozat jogszerű volt, amikor meghozták, a szobor fennmaradásához szükséges feltételek pedig nem voltak meg. Elsősorban a Fővárosi Közgyűlés hozzájárulása hiányzott.
A jogerős ítélet végrehajtásának késleltetésére vannak jogi lehetőségek, és ha ez idő alatt a Fővárosi Közgyűlés hozzájárul a Turul-szobor fennmaradásához, akkor új jogi helyzet áll elő, és az emlékművet mégsem kell lebontani.
Váczi János, a hegyvidéki polgármester kabinetfőnöke az ítélethirdetés után azt mondta: építésügyi hatósági bejelentést tesznek, és jövő hétfőn a Fővárosi Közgyűlés elé visznek egy előterjesztést. A terv az, hogy a meglévő szobor katonai emlékmű lesz, a polgári áldozatoknak pedig új emléket állítanak az Alkotás utca és a Győri út sarkán.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0709/20070913turul.jpg)