Nem tudtak megállapodni a Nabuccoról a pártok

Vágólapra másolva!
Nem jutottak dűlőre a pártok sem a Nabuccót támogató javaslat szövegében, sem a gázvezetékek ügyével foglalkozó bizottság felállításával kapcsolatban. Sőt, arról is ellentétesen nyilatkoztak az egyeztetés résztvevői, hogy közel vannak-e a megállapodáshoz.
Vágólapra másolva!

Nem született megállapodás az SZDSZ által kezdeményezett szerdai ötpárti egyeztetésen: a pártok nem tudtak megállapodni sem Nabucco gázvezeték melletti magyar elkötelezettségről szóló országgyűlési határozatról, sem a projekttel foglalkozó eseti bizottságról. Az SZDSZ elnöke, Kóka János azt mondta, szeretné, ha egy héten belül folytatnák az egyeztetést, hogy minél hamarabb az Országgyűlés elé kerüljön a javaslat.

Kóka szerint az ötpárti tárgyalás résztvevői a Nabuccót támogató határozati javaslatban nagyrészt egyetértenek, mindössze egy-két szón van vita köztük. Az eseti bizottság ügyében az MDF, az MSZP és az SZDSZ azt támogatja, hogy az kifejezetten a Nabucco-projekt megvalósítására fókuszáljon, a Fidesz és a KDNP pedig azt szeretné, ha a testület a Déli áramlat szerződésével is foglalkozna.

Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetvezetője viszont azt mondta: ellent kell mondania Kóka Jánosnak abban, hogy közel lennének a megállapodáshoz, mert szerinte alapvető megközelítésbeli különbség van és az MSZP és a többi párt között. A szocialisták nem támogatják, hogy Magyarország prioritásként kezelje a Nabucco megépítését, a Fidesz viszont ehhez ragaszkodna, minden más alternatív vezetékkel szemben - tette hozzá.