Leszavazták egymást a fővárosi koalíciós pártok

Vágólapra másolva!
Egymást szavazták le a koalíciós pártok a fővárosi közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén, amelyet azért hívtak össze, mert korábban nem sikerült elfogadni a budapesti költségvetést. Az MSZP hétfőn napirendre vette a fővárosi kórházak összevonásáról szóló javaslatát, amelyet össze akar kötni a költségvetés elfogadásával. Az SZDSZ ezt ellenzi, így az ellenzékkel megtámogatva leszavazta az MSZP-t.
Vágólapra másolva!

Leszavazta egymást az MSZP- és az SZDSZ-frakció a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén, amelyet a jövő évi költségvetés elfogadása miatt hívtak össze.

A büdzsét korábban azért nem sikerült megszavazni, mert az MSZP ragaszkodott hozzá, hogy a költségvetéssel együtt szavazzanak arról is, hogy egyetlen részvénytársaság alá vonják a főváros 12 kórházát. Az SZDSZ a két kérdést külön akarta tárgyalni.

Hétfőn Steiner Pál MSZP-s frakcióvezető indítványára napirendre vették a kórházholdingról szóló szocialista javaslatot. Azt azonban többszöri próbálkozás után sem fogadta el a közgyűlés, hogy a költségvetés elfogadása előtt tárgyalják a témáról. A sikertelen szavazások miatt az SZDSZ-es Bőhm András indítványára ellenzéki és liberális szavazatokkal levették a napirendről a javaslatot.

Az MSZP szerint a 90 telephelyen, 500 épületben működő 12 fővárosi kórház egy gazdasági társaság alá vonásával évi 2-4 milliárd forintot lehetne spórolni. Az SZDSZ szerint viszont a megfelelő számítások, vizsgálatok nélkül nem tudni, valóban működni fog-e az MSZP által javasolt modell.

Végül Demszky Gábor alig több mint kétórás vita után, kora délután este hat óráig tartó szünetet rendelt el. Ezt azzal indokolta, hogy a közgyűlés 11 országgyűlési képviselője a parlamentben is teljesíthesse feladatait. A főpolgármester közölte: szerinte hétfő estére meglesz a megállapodás a költségvetésről, amit a kormánypárti koalíció szavaz majd meg.