Emberi élet veszélyeztetése miatt jelentik fel Gyurcsányt

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Feljelenti a Civil Jogász Bizottság Gyurcsány Ferencet a 2006. szeptemberi és októberi zavargások miatt - jelentette be a szervezet elnöke csütörtökön. Völgyesi Miklós közölte: a miniszterelnököt a gyülekezési szabadság megsértésének bűntette, valamint sok ember életét veszélyeztető emberölés bűntettének kísérlete miatt jelentik fel. Az elnök azt mondta: eljött a civil számonkérés napja, amit felülről kell kezdeni, ezért jelentik fel elsőként Gyurcsány Ferenc kormányfőt.