Vizsgálódnak az NBH-ban az Egymásért Alapítvány miatt

2008.03.13. 16:18

Elkezdődött a belső vizsgálat a Nemzetbiztonsági Hivatalban (NBH) azzal kapcsolatban, hogy célszerű és eredményes volt-e a szervezet és az Együtt Egymásért Egy-Másért Közhasznú Alapítvány együttműködése. Az alapítvány több tagját milliárdos áfacsalással gyanúsították meg. A vizsgálatnak április 30-ig le kell zárulnia.

"Felkészült szakemberek megkezdték a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Együtt Egymásért Egy-Másért Közhasznú Alapítvány közötti célszerűségi és eredményességi vizsgálatot" - mondta az [origo]-nak a vizsgálatot koordináló Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának vezetője, Dudás Ferenc. A jelentést a nemzetbiztonsági bizottságnak kell előterjeszteni.

Az Országgyűlés hétfőn fogadta el az alapítvány ügyeit vizsgáló bizottság jelentését. Ebben azt állapították meg, hogy az alapítvány nem volt az NBH fedőszerve, viszont a hivatal "bizonyos műveleti területen végzett munkáját az alapítványon keresztül próbálta leplezni". A hétfői országgyűlési határozat felkérte a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős minisztert a célszerűségi és eredményességi vizsgálat lefolytatásásra.

Az alapítvány létrehozásának ötlete Nagy Lajos, az NBH első (2006 áprilisában elhunyt) főigazgatójának ötlete volt. Galambos Lajos, az NBH korábbi főigazgatója az alapítvány működésének nemzetbiztonsági kockázatát vizsgáló parlamenti bizottság előtt azt mondta: Nagy Lajos ajánlotta fel az alapítvány kapcsolati rendszerét.

A főigazgató szerint az alapítvány vezetőitől kapott információk "nagyszámúak", "egyértelműen pozitívak" és "rendkívül kényesek" voltak. Ezt követően az NBH bizonyos műveleteket az alapítvány segítségével próbált leplezni, és szerződést is kötött a szervezettel. A parlamenti bizottság előtt elhangzottak szerint az alapítvány körüli botrány azt követően robbant ki, hogy a VPOP és az NBH közt megromlott a viszony, és a vámosok az alapítvány elleni büntetőeljárással próbálták megtorolni sérelmeiket.

Földesi-Szabó Lászlót, az alapítvány kuratóriumi elnökét és hat társát azzal gyanúsították meg tavaly nyáron a vámosok, hogy Hongkongból kapott élelmiszer-adományokat jogellenesen értékesítettek magyarországi üzletláncoknak. A vámosok szerint a hatályos jogszabályok alapján az adományok ilyen jellegű értékesítését be kellett volna jelenteni, áfát és importvámot kellett volna fizetni utána. A vámnyomozók szerint a meg nem fizetett vám, illetve áfa összege 1,22 milliárd forint.

KAPCSOLÓDÓ CIKK