A csalás biztos, megoldás még nincs az SZDSZ-nél

Vágólapra másolva!
Négy borsodi küldött helyett mások szavaztak az SZDSZ tavalyi elnökválasztó ülésén - ez derült ki abból a vizsgálatból, amelyet pénteken ismertettek a párt vezetésével. A vizsgálatot vezető Jüttner Csaba szerint nem tudni, hogy a csalások befolyásolták-e az elnökválasztást, arról ugyanis nincs adat, hogy az álküldöttek kire voksoltak. A pártvezetés egyelőre nem döntött arról, hogy megismétlik-e az elnökválasztást.
Vágólapra másolva!

Történtek szabálytalanságok az SZDSZ tavaly márciusi elnökválasztó küldöttgyűlésén - jelentette be péntek este Jüttner Csaba, a gyűlésen történtek kivizsgálásával megbízott háromtagú bizottság vezetője. A pártot irányító Ügyvivői Testület még február 12-én kérte fel Jüttnert, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei SZDSZ-elnököt, Vásárosnamény polgármesterét, hogy vizsgálja ki, történtek-e visszaélések a választáson.

Jüttner - aki közel öt órán keresztül ismertette a vizsgálat végeredményét az Ügyvivői Testület előtt - azt mondta: a szabálytalanságokat bizonyítja, hogy négy Borsod megyei küldött nem vett részt az elnökválasztáson, az aláírásuk viszont szerepelt a küldöttgyűlésen készült jelenléti íven. Ez pedig azt jelenti, hogy a küldöttek nevében mások szavaztak.

A Szatmár megyei elnök szerint azt semmi nem támasztja alá, hogy a pártelnökségre pályázó Kóka János és Fodor Gábor, valamint az ő stábjaik tudtak volna a szabálytalanságokról. A vizsgálat vezetője szerint arra sem találtak bizonyítékot, hogy a csalások befolyásolták-e a választás kimenetelét, azt ugyanis nem lehet tudni, hogy az álküldöttek kire szavaztak, illetve voksoltak-e egyáltalán.

A vizsgálati anyagot pénteken a sajtó munkatársai nem ismerhették meg, annak ellenére, hogy Kóka János pártelnök szerdán még ezt ígérte. Az SZDSZ sajtófőnöke szerint a dokumentumot csak azután hozzák nyilvánosságra, ha azt az érintettek már véleményezték. Azt, hogy ez mikor történik meg, egyelőre nem lehet tudni. Az Ügyvivői Testület pénteken csupán a vizsgálati anyagot tanulmányozta át, arról viszont nem döntött, hogy meg kell-e ismételni a tavalyi elnökválasztást.

Az állítólagos visszaélésekről Köteles Péter, SZDSZ-es küldött, miskolci vállalkozó számolt be a Hír Tv-nek február közepén. Köteles azt állította: a Borsodi megyei elnök, T. Asztalos Ildikó megpróbált egyeseket rávenni, hogy a hiányzó küldöttek szavazzanak Kókára. Köteles előbb név nélkül nyilatkozott, később már névvel is vállalta az általa elmondottakat. A történetet azért fogadták értetlenül a pártban, mert T. Asztalos az elnökválasztási kampányban nyíltan Fodor Gábor mellett állt ki.

A Magyar Nemzet később azzal próbálta alátámasztani a csalásgyanút, hogy bemutatta a Fővárosi Bíróságtól kikért, a küldöttgyűlésen készült jelenléti ívet. A napilap szerint ezen az egyik aláírás nem egyezik az egyik küldött szignójával. A lap ez alapján állította: legalább egy Borsod megyei küldött helyett más szavazott. Az SZDSZ-en belül erre többen azt mondták: a küldöttgyűlés szervezői soha nem kérik el a küldöttek személyi igazolványát, így előfordulhat, hogy elküldött, ha nem ér rá, mást kér meg, hogy szavazzon helyette.

A csalásgyanú azért kapott jelentőséget, mert a márciusi elnök-választás meglehetően szoros volt. A választást meg kellett ismételni, először ugyanis Kóka János és Fodor Gábor is 377-377 voksot kapott. A megismételt választásból viszont Kóka került ki győztesen: 380 szavazatot kapott, míg Fodor Gábor 367-et. A csalásgyanú így kikezdheti az elnök legitimitását.