Holttestet találtak Eperjeske főutcáján

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Holtan találtak egy 35 éves embert péntekre virradó éjszaka a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Eperjeske főutcáján, az úttesten. Az ügyben emberölés miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Fülöp Gergely elmondta, először balesetre gyanakodtak, azonban a szakértők bevonásával folytatott vizsgálat szerint a férfit nem elgázolták, hanem meggyilkolták.