Vágólapra másolva!
Harmincegyre nőtt azoknak a közérdekű szerződéseknek a száma, amelyeknek fontosabb adatait a Magyar Televízió közzétette a honlapján. A köztévé csak március elején kezdte el kiadni az adatokat, amelyek nyilvánosságát már évek óta több törvény is előírja. Becslések szerint az MTV évente körülbelül ötezer szerződést köt, így a nyilvános adatoknak még mindig csak elenyésző töredéke olvasható. Az [origo] a múlt hét kedden valamennyi szerződést kikérte a közpénzből működő tévétől.
Vágólapra másolva!

17 újabb szerződésről tett fel adatokat a honlapjára a Magyar Televízió. Az MTV-t, mint közpénzből működő televíziót több törvény is kötelezi, hogy a gazdálkodására vonatkozó adatokat nyilvánosságra hozza. Ilyen a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló jogszabály, az üvegzsebtörvény, az elektronikus információszabadságról szóló törvény.

Ennek ellenére a köztévé szerződéseit éveken át nem lehetett megtekinteni. Csak március elsején kezdték meg a közérdekű adatok közzétételét, először 14 szerződésről tettek fel információkat. A kiadott adatok azonban még a most közzétett 17 újabb elemmel együtt is csak töredékét teszik ki az MTV összes szerződésének. Szabó László fideszes kuratóriumi tag szerint a köztelevízió évente körülbelül ötezer szerződést köt.

Az [origo] a múlt hét kedden közérdekű adatigénylést nyújtott be a köztévéhez: kikértük a szerződéseit. A közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szerint az MTV 15 napon belül köteles eleget tenni a megkeresésnek, eddig még nem érkezett válasz tőlük.

A most közzétett szerződések

A Pannon-Sopron Kft. 27,12 millió forintot kap nyugat-magyarországi regionális műsorok 78 részének elkészítésére.

A Századvég Politikai Iskola Alapítvány hírműsorok monitorálására 5,52 milliót kért.

Az EPPA Magyarország Tanácsadó Kft. 7,056 millió forintos szolgáltatási szerződést kötött a köztévével. A pénzért cserébe azt vállalták, hogy információfigyelő, -gyűjtő és -elemző rendszert, információ menedzsementet nyújtanak szélessávú internet kapcsolaton keresztüli elérhetőséggel, saját weboldalon.

A Szeg-Trade Kkt. 19,2816 millióért készíti el a Szakképzési körkép felnőttképző műsorsorozat 39 részét.

Hasonló összeget, 19,656 milliót kap a szintén 39 részes, "Vigyázz, kész, rajt" című portrésorozatért az Aster Film Bt. Ugyanez a cég a Kulissza műsorsorozat 39 részéért 24,57 milliót kap.

A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. 41,724 milliós komplex távközlési szolgáltatási szerződést kötött a köztévével.

A Titánia-Master-ProSzolg. és Ker. Kft. 12 millió forintot kap a Sziamang tudományos ismeretterjesztő sorozat 20 epizódjáért.

A Kedd Kult. Szolg. Kft. két részletben összesen 188,352 millióért vállalta a Modern képmesék 46+34 részének elkészítését.

Végül a Kábelkon Ipari, Ker. Szolg. Kft. 22,53474 milliós szállítási szerződést kötött a köztévével meglévő Tandberg típusú eszközökhöz HD műholdas IRD és Encoder szállítására. Az MTV minden esetben közölte a szerződés lejártának időpontját is.

A maradék hat szerződés közbeszerzéssel kapcsolatos. Az Inexfi Design Bt-vel díszletek üzemeltetésére kötöttek szerződést.

A Media Line 2005. Kft. szerződése 1400 m2 stúdiótér bérletéről szól, a hozzátartozó kiszolgáló helyiségekkel és műszaki berendezésekkel együtt.

A Rexfilm Kft-vel két közbeszerzési szerződést is kötött a köztévé. Az egyik MTV Zrt. meglévő Sony típusú eszközeihez különféle rögzítéstechnikai, karbantartási anyagok, képmagnó fejegységek, képcsövek szállításáról szól. A másik a Newsroom-rendszerhez integrált feliratozó rendszer és virtuális stúdió szállításáról.

A Generali Providencia Zrt-vel az MTV tulajdonában és üzemeltetésében lévő vagyontárgyak vagyon- és felelősségbiztosítására kötöttek szerződést.

A Scorpio Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-vel 10 darab klímaberendezés beszerzéséről állapodott meg a Magyar Televízió. A vételár 850 500 forint plusz áfa volt.

(Az [origo]-t kiadó Origo Zrt. tulajdonosa a Magyar Telekom - a szerk.)