Kokárdát tűzne a rendőrökre a Fidesz

Vágólapra másolva!
A Fidesz kezdeményezte a rendészeti miniszternél, hogy március 15-én minden rendőr viseljen kokárdát. Az ellenzéki párt szerint ez megnyugtatná az embereket, hogy "nem a diktatúra erőszakszervezetével" van dolguk. A párt több százezer embert vár szombati ünnepi gyűlésére.
Vágólapra másolva!

A parlament rendészeti bizottságának fideszes elnöke, Lázár János kezdeményezte Draskovics Tibor rendészeti miniszternél, hogy március 15-én az ország minden pontján viseljenek kokárdát a rendőrök. A párt szerint ez a gesztus megerősíthetné az emberekben azt a hitet, "nem a diktatúra erőszakszervezetével, hanem a demokratikus rend elkötelezettjével van dolguk", hogy a rendőrség az emberek oldalán áll.

Erről Deutsch-Für Tamás, a Fidesz-elnök kabinetfőnöke beszélt pénteki sajtótájékoztatóján, ahol közölte, hogy a párt sok százezer embert vár a március 15-ei nagygyűlésére. A képviselő elmondta, a Fidesz részéről mintegy 500 önkéntes és csaknem 140 biztonsági munkatárs vigyáz majd a rendre, emellett a Civil Jogász Bizottság meghívására 15 nemzetközi megfigyelő is érkezik a rendezvényre.

A megfigyelők Angliából, Franciaországból, Svájcból, Németországból, Ausztriából és Ausztráliából érkeznek, és a rendőrségtől kapnak írásos tájékoztatást a nagygyűlés biztosításáról, majd a nagygyűlés végén közleményben számolnak be tapasztalataikról.

A fideszes politikus azt is elmondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a Fidesz önkéntesei a nagygyűlés ideje alatt 40 ponton időkódos videokamerával készítenek felvételeket. Így ha bármi olyan jelenség történne, amely veszélyeztetné a békés ünneplést, akkor a biztonsági munkatársak vagy ha kell, a rendőrség megteheti a szükséges lépéseket. Az esetleges rendbontásokat videofelvétellel is bizonyítani tudják.

A Fidesz elnökének kabinetfőnöke az MTI kérdésére elmondta, hogy nincs arról információjuk, hogy a rendezvényt bárki is megzavarná, és hozzátette: ezúttal a kormány sem kelt rossz hangulatot. Ugyanakkot közölte, hogy a Fidesz ahogyan korábban, most sem vesz részt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel közösen az állami lobogó ünnepélyes felvonásán szombat délelőtt.

A legnagyobb ellenzéki párt tavaly is az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartotta március 15-i ünnepi gyűlését. A mostani rendezvény "Igen! Magyarország győzött!" címet viseli. Ezt a mottót hangoztatja a párt a számára sikeres vasárnapi népszavazás után. A gyűlés 15 órakor kezdődik.