Feljelentették a dobálózó randalírozókat

Vágólapra másolva!
A március 15-ei budapesti zavargásokkal összefüggésben három, egyelőre ismeretlen ember ellen tett feljelentést hivatalos személy elleni erőszak miatt a Készenléti Rendőrség parancsnoka. A feljelentéshez a rendőri oszlatás során készített felvételeket csatoltak.
Vágólapra másolva!

Három ember ellen tett feljelentést Papp Károly dandártábornok, a Készenléti Rendőrség (KR) parancsnoka a Budapesti Nyomozó Ügyészségen a március 15-i zavargásokkal kapcsolatban. A feljelentéshez a rendőri oszlatás során készített felvételeket csatoltak, s még további felvételeket is megvizsgálnak ebből a szempontból - áll a Készenléti Rendőrség keddi közleményében.

Március 15-én több száz rendbontó randalírozott Budapesten, a Józsefvárosban. A főként fiatalokból álló tömeg a Blaha Lujza térről indult, ahol a Nemzeti Önvédelmi Mozgalom és több radikális szervezett tartott bejelentett rendezvényt. Budaházy György felszólítására megindultak a Művészetek Palotájához, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részvételével ünnepi gálaműsort tartottak a nemzeti ünnep alkalmából.

Az arcukat sállal eltakaró, csuklyás kabátot viselő fiatalok többször összecsaptak a rendőrökkel, gépkocsikat rongáltak meg, vasrudakkal támadtak a bevetési egységekre, valamint Molotov-koktélokat és petárdákat dobáltak a rendőrökre, hét rendőr ruhája ki is gyulladt, ezeket kollégáik oltották el. Összesen nyolc civil és három rendőr igényelt orvosi ellátást könnyebb sérülések miatt. A rendőrség két óra alatt feloszlatta a tömeget.