Gyümölcsösbe rejtette kocsiját a gázoló

Vágólapra másolva!
Életveszélyes állapotban szállítottak kórházba kedden este Miháldról egy elgázolt kerékpárost. A gázoló megpróbálta elrejteni a kocsiját, majd elmenekült - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A zalakarosi rendőrőrsre arról érkezett bejelentés, hogy Miháldon egy kereszteződésben elgázolt férfi fekszik, mellette a kerékpárja, valamint autóról származó maradványok. Az 50 éves férfit a mentők szállították kórházba - közölte Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A nyomok alapján a férfit egy fehér színű személyautó ütötte el, amelynek sofőrje elhajtott a helyszínről. A rendőrök kilométerekkel távolabb, Nemesvid és Nemesdéd között, egy gyümölcsösbe rejtve megtalálták és lefoglalták a keresett autót. A rendőrségi szóvivő a távirati iroda kérdésére hozzátette: nem tisztázott még, hogy ki volt a sofőr.