Újra lopóautókat vetnének be a fővárosban

Vágólapra másolva!
Újra bevetnék jövőre a lopóautókat a fővárosban, hogy elszállítsák a tilosban parkoló kocsikat. Ha az Országgyűlésnek elfogadja az ehhez szükséges törvénymódosítást, a tervek szerint 15 ezer forintba kerül majd az autó kiváltása.
Vágólapra másolva!

Ha a parlament rábólint az ehhez szükséges törvénymódosításra, jövő januártól ismét úgynevezett lopóautók működnek majd Budapesten, hogy elszállítsák a tilosban parkoló járműveket - erről Danielisz Béla, a főváros városrendészeti bizottságának elnöke beszélt az RTL Klub Híradójában.

A kocsikat kizárólag közterület-felügyelők szállíttatják majd el, akik a politikus szerint kellő gondossággal, odafigyeléssel és megfelelő technikával végzik majd feladatukat, mivel felelősség terheli őket az autóban esetlegesen keletkező károkért. A tervek szerint az elszállított kocsik kiváltása 15 ezer forintba kerülne.

A fővárosban korábban már voltak lopóautók, de leálltak ezzel a módszerrel, mert túl sok panasz érkezett a kocsik megrongálódása miatt.