Csak 2010-re lesz közpark a Kossuth téren

Vágólapra másolva!
Még egyetlen szerződést sem írtak alá a Kossuth tér átépítéséről, így csúszhat az Országház előtti rész rendezése - írja a Népszabadság. A térre tervezett közpark tervezését ugyan már tavaly elnyerte egy cég, és az erre szánt pénzt is elkülönítették, még sincs érdemi előrelépés, így várhatóan csak 2010-re készül el a beruházás.
Vágólapra másolva!

Még egyetlen szerződést sem írtak alá a budapesti Kossuth tér rendezéséről, valamint az ide tervezett mélygarázsról, így a tér 2010 előtt biztosan nem újul meg, hibába különítették már el a célra szánt egymilliárd forintot - derül ki a Népszabadságból.

Az Országház előtti tér közparkosításának gondolata a 2006 őszi tüntetések után merült fel, az ötletet számos politikus támogatta, így Gyurcsány Ferenc, illetve az V. kerület fideszes polgármestere, Rogán Antal is. Szili Katalin házelnök és Demszky Gábor főpolgármester megállapodtak abban, hogy a főváros az állam használatba adja a tulajdonát képező teret, majd tavaly tavasszal a tervpályázatot is kiírták a tér rendezésére, győztesként a s73 Kft.-t hirdették ki - idézi fel a lap.

Ezt követően viszont nem került sor a megbízási szerződés aláírására, a pályázatot kiíró Országgyűlés Hivatala még mindig ott tart, hogy a feladatot pontosítja az s73 Kft.-vel. Ez a cég készítené annak a látogatóközpontnak a tanulmánytervét is, amelyet a térre épülő mélygarázs legfelső szintjén alakítanának ki a Parlament látogatóinak fogadására.

A téren álló Földművelésügyi Minisztériumot is átépítenék, a tervek szerint ide költözne át a Miniszterelnöki Hivatal. A lap szerint azonban ez is csúszni fog, még a beruházás tenderterve sem készült el. Az elképzelések szerint 280-300 autó befogadására alkalmas parkolót alakítanának ki a tér alatt, de még le sem szerződtek a mélygarázs beruházójával, a százszázalékos fővárosi tulajdonban lévő Parking Kft.-vel.

A napilap kérdésére Bakos Emil, az Országgyűlés hivatalának gazdasági főigazgatója megerősítette, hogy még a fővárossal kötendő használati szerződés módosításán dolgoznak, amelyet még jóvá kell hagynia a közgyűlésnek. A Kossuth tér átadása így várhatóan 2010. március 31. lesz.