Gyurcsány szobájában egyeztettek a koalíciós pártok

Vágólapra másolva!
Az egészségbiztosítási törvény módosításáról egyezettek csütörtökön a kormányfő dolgozószobájában a koalíciós pártok. A tárgyalásra azért volt szükség, mert az MSZP a népszavazás után felvetette: az egészségbiztosítási pénztárakat mégis állami tulajdonban kéne tartani. AZ SZDSZ viszont ragaszkodik a törvényben foglaltakhoz, vagyis a magántőke bevonásához.
Vágólapra másolva!

Koalíciós egyeztetést tartott csütörtökön a Parlamentben az MSZP és az SZDSZ. A megbeszélésen kiemelt témaként szerepelt az egészségbiztosítási reformról szóló törvény jövője.

Az egyeztetésre azért volt szükség, mert Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője kedden azt mondta: könnyen lehet, az egészségbiztosítási pénztárakat nemcsak többségi, hanem teljes állami tulajdonban kell tartani. A keddi szocialista frakcióülés után pedig Varju László frakcióvezető-helyettes azt mondta: megállapodtak abban, hogy szükség van az egészségbiztosítási törvény finomítására.

Az SZDSZ ezzel szemben viszont kitart a február 11-én elfogadott törvény mellett, amely teszi, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár helyett megalakuló pénztárakban kisebbségi - legfeljebb 49 százalékos - tulajdonosként megjelenjen a magántőke. Kóka János szerdán úgy fogalmazott: a magántőke bevonása az egészségbiztosítási reform lényege, ha nincsenek reformok, nincs értelme, hogy az SZDSZ a koalícióban maradjon.

Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának MSZP-s elnöke a csütörtöki megbeszélés után azt mondta: nincs napirenden az MSZP és az SZDSZ közötti esetleges tárcacsere. A Népszabadság csütörtökön arról írt, hogy különböző koalíciós forgatókönyvek készülnek arra az esetre, ha az SZDSZ-nél új elnökválasztást írnak ki. A lap információi szerint, ha a választásból Fodor Gábor kerülne ki győztesen, az egészségügyi tárca helyett a külügyet kapnák meg a liberálisok. Ha viszont Kóka marad az SZDSZ elnöke, a szocialisták úgy számolnak, hogy Kóka nem enged sem az egészségügyi reformból, sem a tárca irányításából. Állítólag felmerült az is, hogy az oktatási és kulturális tárcát kettébontanák, és az oktatás Magyar Bálinthoz kerülne.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter arról beszélt az egyeztetés után, hogy az SZDSZ továbbra is ragaszkodik-e a magántőke jelenlétéhez az egészségbiztosításban.

A miniszterelnöknél zajló megbeszélésen az MSZP-t az Hiller István oktatási miniszter, Kökény Mihály, és Ficsor Ádám, a Miniszterelnöki Hivatal kabinetfőnöke képviselte. Az SZDSZ-től Kóka János pártelnök, Horváth Ágnes, Magyar Bálint, a kancellária államtitkára és Gusztos Péter ügyvivő vett részt.

Az egyeztetések a jövő héten folytatódnak, és azután lehet majd arról beszélni, hogyan, milyen mértékben változzon az egészségbiztosítási törvény - mondta Kökény Mihály.