Véget ért a koalíciós egyeztetés

Vágólapra másolva!
Több javaslat is van a koalíciós pártok asztalán az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény módosítására - közölte Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa a koalíciós egyeztetés után.
Vágólapra másolva!

A két párt az álláspontját ismertette a megbeszélésen - közölte a nagyobbik kormánypárt politikusa. Mint mondta, "mindenféle javaslat az asztalon van", de nem kívánt részletekbe bocsátkozni, illetve pártja álláspontját ismertetni. "Nagyon határozott álláspontja van az MSZP-nek" - fogalmazott. Mint elmondta az MSZP-ben javasolták, hogy az eredeti szocialista elképzeléshez, a hét régióban lévő, állami tulajdonú pénztárrendszerhez kellene visszatérni, de az SZDSZ-ben is többféle elképzelés merült fel.

Megjegyezte: a Fidesz azon álláspontja, hogy vonják vissza a törvényt, nem elfogadható, mert azt sugallná, hogy nem kell semmit sem csinálni.

A résztvevők délután öt óra körül úgy érkeztek, hogy már eleve kikerülték a miniszterelnök parlamenti dolgozószobája közelében lévő folyosón várakozó újságírókat. Az egyeztetés után a politikusok szintén az újságírók látókörét elkerülve távoztak, az SZDSZ-es Horn Gábor telefonon csak annyit mondott a távirati irodának, hogy folytatják a megbeszéléseket.

A megbeszélésen a szabad demokratákat Kóka János pártelnök, Horn Gábor, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, Magyar Bálint és Gusztos Péter, az SZDSZ két ügyvivője képviselte. Az MSZP részéről ott volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Kiss Péter kancelláriaminiszter, Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese, Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese, Lendvai Ildikó, a párt parlamenti frakcióvezetője és Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke, volt szakminiszter.