E-mailben merénylettel fenyegették Orbánt

Vágólapra másolva!
Merénylettel fenyegették meg Orbán Viktort egy e-mail üzenetben, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság központi címére küldtek el - jelentette be szombaton a párt helyettes szóvivője. A rendőrség később megerősítette a fenyegetés tényét, de annak tartalmáról nem árult el részleteket.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke elleni merénylettel fenyegető e-mail érkezett szombaton a főkapitányságra, s erről a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatta a Fidesz elnöki kabinetét - közölte a párt helyettes szóvivője, Cser-Palkovics András. A fideszes közlemény szerint a kabinet biztonsági igazgatósága Orbán Viktor személyes biztonságának fokozott védelme érdekében megtette a szükséges intézkedéseket.

A rendőrség honlapján később közleményben annyit közölt: a központi e-mail címükre valóban érkezett egy fenyegető hangvételű elektronikus levél, amelyet vizsgálnak. A levél tartalmáról nem nyilatkoztak.

Gyurcsány Ferenc szolidaritásáról biztosítja a Fidesz politikusait az elmúlt napokban őket ért atrocitások miatt - közölte szombaton Daróczi Dávid kormányszóvivő. Hozzátette, hogy a miniszterelnök felkérte az igazságügyi, valamint a polgári titkosszolgálatokat felügyelő minisztert, hogy utasítsák az általuk felügyelt szervezeteket a demokratikus rendszer alapértékeinek fokozottabb védelmére.

A Fidesz Lendvay utcai székházánál és a párt Cukor utcai irodájának bejárata előtt is robbanótöltet nélküli gyakorlógránátot találtak még pénteken.