Vágólapra másolva!
Április 30-ig még aktívan dolgozna, utána viszont pihenni fog Horváth Ágnes, menesztett egészségügyi miniszter. A tárcavezető nem gondolkozott lemondáson, és nem árulta el, meglepte-e szombaton Gyurcsány telefonja. Távozásáig van még néhány ötlete.
Vágólapra másolva!

Újabb, az egészségügyet érintő javaslatokat ismertetett kedden Horváth Ágnes április 30-án távozó szakminiszter, ezzel is demonstrálva, hogy a tárcánál nem állt le a munka, a hónap végéig ellátja feladatát. Horváth többek közt azt javasolta, úgy alakítsák át a háziorvosok finanszírozását, hogy azok kapjanak több támogatást, akik több beteget irányítanak szűrésekre.

A miniszter nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre, hogy meglepte-e a miniszterelnök szombat reggeli telefonhívása, amelyben bejelentette, leváltja posztjáról. Csak annyit mondott, tárgyszerűen beszélgettek egymással szombaton és hétfői személyes találkozójukon is.

A kérdésre, nem gondolkodott-e, hogy korábban benyújtsa lemondását és ezzel megelőzze a válságot, azt mondta: engem az SZDSZ delegált, az SZDSZ dolga eldönteni, hogy mi történjen. Az [origo] felvetésére, hogy az SZDSZ sem ragaszthatja oda a székéhez, úgy reagált: nem gondolkodott lemondáson.

A személyes jövőjét firtató újságírói kérdésekre Horváth azt mondta, egyelőre pihenni akar, csak utána kezd munkát keresni. Egyelőre nem tudta megmondani, hol fog dolgozni. A távozó miniszter úgy nyilatkozott, elégedett az elmúlt egy év teljesítményével, de biztos benne, hogy május 1-jén már nem ő lesz a tárcavezető. "A miniszterelnök elég egyértelműen fogalmazott" - mondta.