Zsarolókat fogtak el a rendőrök

Vágólapra másolva!
Négy zsaroló férfi ellen folytat eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI); a férfiak összesen 132 millió forintot zsaroltak ki egy személytől, és további 50 millió forintot követeltek tőle.
Vágólapra másolva!

Az elkövetők közül kettőt tetten értek a rendőrök, miközben bántalmazták a sértettet. A nyomozás során került a rendőrség látókörébe a másik két, immár gyanúsított férfi.

Az elsőfokú bíróság március 21-én két gyanúsított házi őrizetét rendelte el, míg két társukat lakhelyelhagyási tilalom hatálya alá helyezte, a másodfokú bíróság azonban kedden mind a négy gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte.

A Népszabadság szerdán az ügyről írva emlékeztetett rá: a zsarolási ügy négy szereplője közül D. Tamás és D. Gábor a 90-es évek olajügyeiből lehet ismert a bűnügyi hírek olvasói számára, míg T. Tibor neve a kecskeméti maffiaperből; ő volt az a vállalkozó, akit az immár jogerős ítélet szerint Radnai László és társai meg akartak gyilkoltatni, s a vele (és embereivel) megvívandó maffiaháborúhoz nagy mennyiségű fegyvert csempésztettek az országba Szerbiából.