[origo] itthon

100
90

"Ne rohangáljanak gyilkosok az utcán"

Dr. Gergely Zsófia|2008. 04. 08., 15:57|Utolsó módosítás:2008. 04. 08., 16:10|

Mi a közös a balástyai gereblyés gyilkosban és a Koszi-klán tagjaiban? Előzetes letartóztatás helyett házi őrizetben várják meg, milyen ítéletet hoz ügyükben a bíróság. Jogvédők és ügyvédek arra panaszkodnak, hogy a bírók szinte mindenkit benn tartanak, de közben van néhány feltűnő eset, amely alapján épp hogy engedékenynek tűnnek a bíróságok. Az [origo] a logikát kereste a ránézésre zavaros helyzetben.

Fotó: Szabó Pál

A letartóztatás megtörhet

Előzetes, házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom

A büntető törvénykönyv szerint előzetes letartóztatásnak szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott eljárásban van helye, mégpedig akkor, ha a gyanúsított megszökött, a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, vagy szökést kísérelt meg. További indoka lehet, ha ennek csak a veszélye áll fenn, vagy feltételezhető, hogy az eljárási cselekményeknél másképp nem biztosítható a jelenléte, illetve szabadlábon hagyása a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást. Végül akkor is benn tarthatják, ha valószínű, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy újabb bűncselekményt követne el.

Házi őrizet elrendelése esetén a bíróság által kijelölt lakást és az ahhoz tartozó bekerített helyet csak a bíróság határozatában meghatározott célból, különösen a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása vagy gyógykezelés céljából lehet elhagyni, az ott írt időben és távolságra (úti célra).


A mozgási szabadságát és a lakóhely szabad megválasztásának jogát korlátozó harmadik intézkedés a lakhelyelhagyási tilalom, ebben az esetben egy meghatározott területet, körzetet nem hagyhat el a gyanúsított engedély nélkül, illetve nem változtathatja meg tartózkodási helyét, illetőleg a lakóhelyét.

JÁTSSZ ONLINE!

Április közepétől egymás után engedik majd ki a Koszi-klán néven elhíresült bűnszervezet több tagját, akik ellen éppen csak elkezdődött a per. A büntetőeljárási törvény ugyanis kimondja: ha három éven belül nincs elsőfokú ítélet, akkor az előzetes letartóztatás megszűnik. Így a hatóságoknak nincs más választásuk, többeket ki kell engedniük a letartóztatásból a diósdi leszámolásos bérgyilkosságokkal, fegyveres rablótámadásokkal, bankrablásokkal gyanúsítottak közül, akiknek ezután mindössze a házi őrizet szabályait kell majd betartaniuk.

A büntetőeljárási törvény kimondja, hogy akivel szemben a házi őrizetet elrendelik, az a bíróság által kijelölt lakást és az ahhoz tartozó bekerített helyet csak meghatározott célból, így "különösen a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása" vagy gyógykezelés céljából hagyhatja el, mégpedig az előírt időben.

Ezért teljesen törvénykövetően viselkedik az balástyai asszony is, aki beismerte, hogy egy gereblyével agyonütötte a szomszédját: letartóztatásának megszüntetése óta otthon kertészkedik, eljár vásárolgatni a falu boltjába, és már egy új gereblyét is beszerzett. A Csongrád Megyei Bíróság szerint nincs jele annak, hogy az idős asszony szökni akarna, ráadásul gondoskodnia kell az önmaga ellátására képtelen lányáról is, a balástyaiak viszont nem értik, hogy lehet szabadon, miután beismert egy emberölést, ezért aláírásgyűjtésbe is kezdtek.

Csak a törvényben létezik nyomkövető

"Korábban a rendőröknek ott kellett posztolniuk a helyszínen, ha valakit házi őrizetre ítéltek, jelenleg viszont az a szabály, hogy bármikor ellenőrizhetik, betartja-e az előírtakat a gyanúsított" - mondta az [origo]-nak Miszori László bíró, a Pest Megyei Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője.

A jogszabály alapján lenne egy másik megoldás is: a házi őrizet alá helyezett mozgását a hatóság technikai eszközzel ellenőrizhetné, de mint megtudtuk, a törvényi lehetőség ellenére ez nem működik a gyakorlatban, mivel a rendőrségnek alig vannak ilyen nyomkövetőik. "A bírók el sem rendelik el ezek alkalmazását, mert a rendőrség nem tudná végrehajtani, ráadásul a magyar törvények szerint kellene a gyanúsított hozzájárulása, hogy rászereljék az eszközt" - magyarázta a szabályozás anomáliáit a büntetőbíró.

Miszori László elmondta, elsősorban annak a bűncselekménynek a súlyát kell mérlegelni, amivel a rendőrök meggyanúsítottak valakit, kevésbé számít, hogy korábban rendezett körülmények között élt, vagy hány gyerekről kell gondoskodnia. "Szerintem a mérlegelés alapja az kell, hogy legyen: ne rohangáljanak gyilkosok az utcán" - tette hozzá.

A rendőr benn tartaná, mégis elsétál

Az előzetes letartóztatást mindig megelőzi a legfeljebb 72 órán át tartó őrizetbe vétel. "A rendőrök számára ez versenyfutás az idővel, hiszen ezalatt kell összeszedni minden lehetséges információt ahhoz, hogy eldőljön, az ügyész indítványára a bíróság elrendeli-e a letartóztatást" - mondta az [origo]-nak Szomor Sándor alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főreferense. A rendőrség által összegyűjtött anyagot és az ügyész véleményét figyelembe véve határoz a bíró az előzetesről, de Szomor Sándor szerint nagyon sok múlik azon, hogy a bíró milyennek látta a gyanúsítottat a meghallgatásán.

Mindezek alapján akkor tartják benn a gyanúsítottat, ha az szökni próbált, vagy fennáll a szökés veszélye, másképp nem venne részt az eljárásban, esetleg - ha szabadlábon marad - befolyásolná, megfenyegetné a tanúkat vagy eltüntetné a bizonyítékokat. Az alezredes szerint elsősorban a szökés veszélyére kell odafigyelni, hiszen a schengeni csatlakozás óta már nem akadhatnak fenn a határellenőrzésen azok, akik az őket fenyegető eljárás elől megpróbálnak külföldre szökni.

"Nem igaz az a vélekedés, hogy aki a bíró elé kerül, azt benn is tartják" - állította a rendőr alezredes, aki nem egy esetben tapasztalta, hogy olyanok is kisétáltak, akiket a rendőrök legszívesebben letartóztattak volna. Szerinte ugyanakkor éppen ezért van szükség a független bíróság döntésére, hiszen a rendőröket sok esetben már befolyásolja az a kép, ami a nyomozás során alakult ki bennük az őrizetbe vett személyről. Tudomásul kell venni, amit nemzetközi szerződések és az alkotmány is rögzítenek: a személyi szabadságot csak a törvényben meghatározott okok esetén lehet korlátozni, és az ártatlanság vélelmének is érvényesülnie kell - tette hozzá.

Így törnek meg a vallomástételhez

Nem ért egyet ezzel a vélekedéssel az [origo] által megkérdezett ügyvéd, Somfainé Vajda Ágnes. "Ha valakinek az előzetes letartóztatását az ügyész már indítványozta, arra a bíróság 99 százalékban rábólint, és benn tartja" - jelentette ki. Szerinte hiába rögzíti pontosan a törvény, melyek a letartóztatás feltételei, az előzetest sokszor azért alkalmazzák a hatóságok, hogy megtörjék a gyanúsítottat.

"Nemegyszer láttam, hogy amint beismerő vallomást tett a letartóztatott, már ki is engedték, és így folytatták ellene tovább az eljárást" - állította a büntetőügyekben is jártas jogász, aki szerint a büntető hatóságoknak egyszerűbb benntartaniuk az embereket, pedig sokszor megállna a szabadlábon védekezés vagy a házi őrizet. "Egy védencemmel előfordult, hogy decemberben hiába kérte, engedjék haza az előzetes letartóztatásból, mert a nyomozás érdekeire hivatkoztak, majd három hónappal később úgy engedték el, hogy közben semmi nem történt" - tette hozzá.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »