Csalóka lehet az autós halálstatisztika

Vágólapra másolva!
A tavalyi adatokhoz képest több mint száz emberrel kevesebb halt meg közúti balesetben - derült ki az év első három hónapjának adatai alapján. A közlekedéspolitikai program 2010-re a halálos balesetek számának 30 százalékos csökkenését irányozza elő. Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakember szerint addig még rengeteg a tennivaló, a további szigorításokon kívül az emberek mentalitásának kellene alapvetően megváltoznia.
Vágólapra másolva!

A rendőrség előzetes adatai alapján 2008 első három hónapjában a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma 2007-hez viszonyítva 10,7 százalékkal csökkent, és kimenetelük is kevésbé volt súlyos - derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság adataiból.

A halálos balesetek száma 36,5 százalékkal, a súlyos sérüléses balesetek száma 16,3 százalékkal, a könnyű sérüléssel járó baleseteké 4,9 százalékkal csökkent a 2007-es adatokhoz viszonyítva. Közúti balesetben 181-en vesztették életüket, több mint százzal kevesebben, mint tavaly azonos idő alatt.

Közel felére csökkent az olyan balesetek száma is, amelyek hátterében alkoholfogyasztás áll - derül ki az adatokból, amelyek szerint a balesetek 64 százalékát okozták személygépkocsi-vezetők, 9 százalékát teherszállító járművek vezetői, 10 százalékát pedig gyalogosok. A gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek száma 7,3 százalékkal csökkent.

Az ORFK sajtóirodájának munkatársa szerint a kedvezőbb statisztikai adatok egyértelműen a szigorúbb szabályozásnak köszönhetők. Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakember, az ORFK közlekedésrendészeti osztályának egykori vezetője ugyanakkor azt mondta az [origo]-nak: vannak félelmei az adatok értelmezésekor. "Ilyen rövid idő alatt nem hiszem, hogy messzemenő következtetéseket lehetne levonni" - állította, hozzátéve, hogy szerinte egy féléves adatsor tükrözné a valóságot.

Példaként említette, hogy ha nem egyértelmű a helyszínen, hogy a sofőr fogyasztott-e alkoholt, akkor a vérvizsgálat eredményére várni kell, így lehet, hogy az egyik hónapban az adatok kevés ittas vezetőt mutatnak, a másikban pedig többet. Hozzátette: emiatt csak az egyes hónapok adatainak összehasonlítása mutatna valós képet, ezt az adatsort viszont a rendőrség nem adta ki. "Ha az adatok az egyes hónapokra vonatkozóan ingadozást mutatnának, akkor még nem lehetne egyértelműen pozitív hatásról beszélni" - jelentette ki Pausz.

A májusi szigorításoktól is sokat várnak

Május 1-jén lép életbe az úgynevezett objektív felelősség program és az ehhez kapcsolódó új jogszabályok. E szerint május 1-től az autó üzembentartójának okirattal kell bizonyítania, hogy a szabálysértés elkövetésekor a járművet más vezette, ellenkező esetben az üzembentartónak kell a bírságot megfizetnie.

A jogszabályváltozásoktól szintén sokat vár a rendőrség, de ezek esetében is úgy vélte Pausz Ferenc, aki korábban maga is részt vett a program kidolgozásában, hogy csak egy hosszabb idő eltelte után lehet majd látni, milyen hatást váltott ki a szigorítás. "Egy gyenge pontja van a tervezett változtatásnak, hogy válogatás, kérdezés nélkül megbüntetik az üzembentartót, ha nem derül ki egyértelműen, ki vezette a gépkocsit" - állította a szakember, hozzátéve, hogy szerinte a jogszabály bevezetése után várhatóan a tulajdonosok fogják a nagy bírságokat kifizetni, és csak egy idő után várható, hogy inkább kiadják a sofőr személyét vagy eleve nem engedik át másnak az autót. Pausz szerint az is elgondolkoztató, hogy a korábbi gyakorlat azt mutatta: amikor nem vallotta be a tulajdonos, ki vezette a gépkocsit, akkor is 90 százalékban maga a tulajdonos ült a volán mögött.

Le vagyunk maradva

A hazai célkitűzéseket tartalmazó Magyar Közlekedéspolitika 2003-2015 című program 2010-re a halálos áldozatok számának 30 százalékos csökkenését irányozza elő, az Európai Unió által kitűzött 50 százalékos csökkenést pedig 2015-re célozza meg - derül ki az Országos Balesetmegelőzési Bizottság anyagaiból.

A 2006-os uniós értékelésen az derült ki, hogy Magyarország nem teljesítette az időarányos célkitűzéseket. "Ha nem hat minden azonos irányba, a politikai szándék, a jogszabályok, a rendőri intézkedések, az emberek mentalitása, akkor a 3 százalékot se fogjuk elérni 2010-re" - állította Pausz Ferenc, hozzátéve, hogy a zéró tolerancia és az objektív felelősség program bevezetése azt mutatja, hogy a politika végre komolyabb feladatnak tekinti a közlekedésbiztonságot.

"Három tényezőn múlik minden: az emberen, a járműn és az utakon" - mondta a szakember. Szerinte a biztonságos autók tekintetében a legjobb a magyar helyzet. Az úthálózat minősége viszont még mindig nem mindenhol megfelelő, kevés az autópálya, sok a rossz minőségű, alsórendű út. "Az emberi tényezővel van azonban a legfőbb baj: agresszívak a sofőrök, nem figyelnek a vezető társaikra, a gyalogátkelőhelyeken pedig egyszerűen nem lehet átkelni a túloldalra" - sorolta Pausz a problémákat. Emiatt szerinte komoly két év áll még az ország előtt.