Zebra előtt lefékezné az autósokat az új KRESZ

Vágólapra másolva!
Elkészült az új KRESZ tervezete, amelyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság dolgozott ki. A jelenlegi KRESZ harminchárom éve hatályos, és mára teljesen elavult. Az új szabályok kevesebb lehetőséget adnának az autósoknak a mérlegelésre, ezzel csökkentenék a balesetek számát - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

2009 első felében léphet hatályba a KRESZ most elkészült új tervezete, melyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság dolgozott ki. A jelenlegi KRESZ 33 éve hatályban van, és már húszszor módosították. A szabálykönyv mára teljesen elavult: 1975-höz képest többszörösére nőtt a gépkocsiforgalom, és megjelentek új járművek is, amelyekre nehezen alkalmazhatók a KRESZ szabályai - írja a Népszabadság.

A lap szerint az új KRESZ segítségével szeretnék biztonságosabbá tenni a közlekedést is. Mivel a balesetek egyharmadát a gyorshajtás okozza, az új szabályokkal ennek lehetőségét szeretnék csökkenteni a tervezet készítői. Az autósoknak csökkenne a mérlegelési lehetősége a sebesség megválasztásakor.

Ha a tervezet életbe lépne, a keskeny utakon 90 helyett mér csak 70-nel lehetne hajtani, autópályán pedig 130 helyett csak 110-zel akkor, ha vizes az útburkolat. Az új KRESZ-ben szerepelne az is, hogy zebra előtt húsz méterrel - ha nincs közlekedési lámpa - már csak harminccal hajthatna az autós.