Kommunikatív zsonglőröktől óv a hipnoterapeuta

Vágólapra másolva!
Március végén sok hír jelent meg arról a férfiról, aki Olaszországban rabolta ki szupermarketek pénztárosait, állítólag hipnózis segítségével. A szakemberek kacsának tartják a hipnotizőr rabló történetét, de sokan fogékonyak a hipnózist övező misztikumra. A módszert sok pszichés vagy fizikai betegség kezelésére alkalmazzák a mindennapokban, magyar kutatók pedig komoly, világszerte elismert felfedezésekre jutottak a jelenség kutatása során. Az [origo] munkatársa saját munkakedvén próbált javítani hipnózissal.
Vágólapra másolva!

Pár hete röppent fel a hír, hogy tekintetével babonázott meg több pénztárost egy hipnotizőr rabló Olaszországban - legalábbis ezt állította az olasz rendőrség. A férfi áldozatai azt mondták, utoljára arra emlékeztek, hogy a férfi azt mondja nekik, nézzenek a szemébe. A rabló sokszáz eurót vitt el a pénztárakból. Az akcióról ipari kamerás felvételeket is közzétettek, a képek televíziós híradókat is bejárták.

A hipnoterapeuta szakemberek azonban lehetetlennek tartják, hogy valaki ilyen módszerrel raboljon. "Ez nem tud megvalósulni úgy, hogy nem ismeri előzetesen a pénztárost a hipnotizőr, és még úgy sem, ha mások zavarják, miközben hipnotizál: a sorban álló vevők, a boltban hallható zaj" - mondta az [origo]-nak Császár Noémi hipnoterapeuta, egyetemi docens. "Van időigénye egy módosult tudatállapot kialakulásának." Két vevő között a pénztári sorban azonban lehetetlen, "hogy a terapeuta hipnózisba vigye a kliensét, szuggesztiókat adjon, majd adjon neki amnézia szuggesztiót is, hogy elfelejtse, ami történt, végül pedig a dehipnózisra is sor kerüljön".

Császár Noémi szerint ezen kívül még ha sikerülne is hipnotizálni egy pénztárost, az alany egyetlen olyan szuggesztiónak sem engedelmeskedne, amit amúgy sem tenne meg, mert például ellentétben áll erkölcsi felfogásával, elhatározásával, vagy érdekeivel.

Elmerülni egy könyvben

A szakember szerint a hipnózis nagyban függ attól is, hogy az alanya mennyire fogékony. "Csekély annak a valószínűsége is, hogy ismeretlenül éppen egy extrém fogékony emberre akadunk." Száz emberből körülbelül 15 nagyon fogékony, 15 szinte egyáltalán nem, míg a többiek közepesen hipnábilisek. A fogékonyság olyan mint a személyiségvonások, de nem függ össze velük. Egyedül az abszorpciós képességgel - mennyire tudunk elmerülni péládul egy könyvben egy tevékenységben - sikerült kapcsolatba hozni a hipnotizálhatóság6t.

Sokan azonban készpénznek vették a hipnotizőr rabló történtetét, de a hipnózisra - a saját akaratát látszólag elvesztő személyiség miatt - amúgy is misztikus dologként tekint sok ember. A hipnoterapauta Thomas Mann regényét, a Márió és a varázslót említi, amely többek között hozzájárult ennek a misztikus félelemnek a kialakulásához. Magyarországon ezen kívül politikai okai is vannak, a kommunizmus évtizedeiben ugyanis a tiltott dolgok közé tartozott a hipnózis kutatása, vagy gyakorlata, az 1950-es években még a pszichológiát is tiltották, képzés sem létezhetett.

Megdőlt Pavlov elmélete

Pedig Magyarország több szempontból is kiemelkedő szerepet játszott a hipnózis történetében. Jó és rossz értelemben egyaránt. Nem csak itt történt a szakirodalomban számon tartott két hipnózissal kapcsolatos haláleset közül az egyik (egy amatőr hipnotizőr - egy kútfúró mester - 1894-ben olyan mély hipnózisba vitt egy nőt, hogy soha többé nem sikerült felébreszteni), hanem az 1970-es években magyar kutató - ha nem is Magyarországon - döntötte meg a feltételes reflexet kimutató kutyakísérleteiról világhírű, orosz pszichológus, Ivan Petrovics Pavlov elméletét, aki részleges alvásnak tekintette a módosult tudatállapotot. Bányai Éva azzal, hogy szobakerékpáron tekerő, éber állapotban lévő embereket vitt hipnózisba új, a hagyományos relaxációsnál egyes esetekben hatékonyabb módszert hozott létre, az akítv-éber hipnózis formájában - olvasható Mészáros István, a Magyar Hipnózis alapító elnökének a magyarországi hipnoterápia történetét röviden összefoglaló 2001-es írásában.

Forrás: Getty Images
Bemutató a Nemzetközi Hipnózis Szövetség konferenciáján

Salamon Ella 1894-es halálesetét követően rendeletben tiltották meg a hipnózis színpadi bemutatását, és csak képzett orvosnak, gyógyítási célból, ellenőrzött körülmények között engedélyezték a módszer alkalmazását. Erre számtalan területen van lehetőség. Azon kívül, hogy önmagában és az emberi elme működésének összefüggésében is kutatják, fájdalomcsillapításra vagy a fájdalom leküzdésére, pszichiátriai panaszok enyhítésére, de bőrgyógyászati betegségek, asztma, allergiás tünetek, emésztőrendszeri problémák vagy éppen a magas vérnyomás kezelésére is használják. Alkalmazzák lelki problémák gyógyítására, például szorongások és félelmek legyőzésére. Egészséges emberek esetében az emlékezeti teljesítmény javítására, vagy rossz szokások kezelésére is használják, alkalmazzák a teljesítmény fokozására is. Az egyéni akaratnak minden esetben nagy szerepe van. Például a dohányzásról való leszokásban is csak akkor sikeres, ha a paciens is erősen motivált.

Kommunikatív zsonglőrök

Hipnoterapuata manapság sem lehet más csak orvos vagy pszichológus, megfelelő, egyes szakterületre vonatkozó jogosítványt adó képzés után. Hipnoterapeutákat csak a Magyar Hipnózis Egyesület képez, másnak nincs ehhez joga. Ennek ellenére azonban előfordul, hogy képzetlen parafenomének vagy önjelölt természetgyógyászok hipnózisbemutatót tartanak, vagy alkalmazzák kezeléseik során. A szakember szerint ennek több veszélye is van. Egyrészt, ha több emberrel próbálkoznak, akkor egy bizonyos szám (15) felett már tömeglélektani hatás is felléphet.

Az ilyen, a szakember által kommunikatív zsonglőröknek nevezett természetgyógyászok ráadásul gyakran nem tudhatják - mivel nem ismerik a pácienst -, hogy akivel próbálkoznak, nem veszélyezteti-e mentális állapotromlás, így nem kerülhet-e még rosszabb állapotba a hipnózistól. Ugyanez a veszély fennálhat szakmai kontroll nélkül végzett autogén tréningek, önszuggesztiós tanfolyamok esetében is, amikor a módszereket olyan embereknek tanítják meg, akiknek nincs rendben a valóságviszonyuk, ezért elbizonytalanodhatnak, elmeállapotuk romolhat. Egyes esetekben a szorongás az egyetlen, a személyt még pszichés egyensúlyban tartó erő. Ilyenkor nem szabad relaxációt vagy éppen hipnózist alkalmazni, mert felborul a személy egyensúlya.

Teljesítményfokozás

Ha azonban megfelelő szakember alkalmazza - aki tudja, hogy az adott probléma kezelését más gyógyítási módokkal is képes elvégezni - akkor nagyon jó eredményeket lehet elérni. Például teljesítményjavítást, az aktív-éber hipnózissal. Sportolók esetében a startláz legyőzésére, vagy a befutó előtti görcs kiküszöbölésére hasznos. A szobabaiciklin tekerő sportoló ilyenkor a szuggesztiók hatására átéli például a rajtot, amihez pozitív érzéseket csatol a hipnoterapeuta, és amikor az életben kerül szembe vele már sikeresen tudja kezelni a helyzetet. Magyar olimpikonokat is készített fel például Bíró Gyula szakpszichológus, aki módszeréről sok külföldi egyetemen tartott szemináriumot. Más jellegű teljesítmény fokozására is alkalmas. Császár Noémi szerint volt már arra példa, hogy egy kezeléssel sikerült megoldania például egy páciense potenciálproblémáját.

Forrás: Getty Images

Az [origo] munkatársa is alávetette magát relaxációs hinpózisnak.

A cél a tapasztalatszerzés volt, de hogy valamiképp a módszer hasznosságát is próbára tegyük, a reggeli munkakezdési nehézségek leküzdéséhez is kértem segítséget. A módosult tudatállapot elérése kényelmes bőrfotelben, kevés zavaró tényezővel hosszú perceket vett igénybe. Ráadásul előtte hosszasan beszélgettünk a hipnózisról, majd arról, hogy mik is a céljaim a módosul tudatállapot elérésével.

A folyamat belülről csak negyedórásnak tűnt, ám valójában összesen több mint 35 percen keresztül tartott amíg a terapeuta levitt hipnózisba, majd felhozott onnan. Az állapotot végig tudatosam éltem meg, néha fel is merült bennem, vajon valóban hipnózisba kerültem? Mindeközben azonban a terapeuta szavainak megfelelően cselekedtem. Figyeltem egy pontot a plafonon, éreztem, ahogy fárad a szemem, miközben ő is erről beszélt, csendes szavakkal. Amikor arra utalt, lecsuktam a szemem, ezután jó érzést keltett szuggesztióval, utalt a tapasztalatszerzésre, kellemes élményekkel párosította a reggeli munkakezdést, majd, megfelelő előkészítés után, amikor mondta, kinyitottam a szemem. Erősen hipnábilisnek bizonyultam, ám utólag visszaggondolva vannak kétségeim. Pláne, hogy a reggeli munkakezdés továbbra is nehézkes.

Persze egy kezelés nem minden. A potenciálproblémájától egy alkalom alatt megszabadított férfi például a hipnoterapeuta szerint nagyon motivált volt, és korábban más problémával is kezelte már.