Visszatért, mégis futni hagyták az ír gázolót

Vágólapra másolva!
"Nem múlik el nap anélkül, hogy ne érezném annak a tragikus napnak a bánatát és szerencsétlenségét" - írta a bíróságnak az az ír férfi, aki 2000-ben Leányfalun halálra gázolt két kisgyereket, utána viszont hazautazott, és ezzel eddig megúszta a rá kiszabott 3 éves börtönt. Az ügy [origo] által megtekintett irataiból kiderül, hogy az ír biztosítási igazgató maga hivatkozott arra: egyetlen hatóság sem tiltotta meg számára az ország elhagyását, pedig lett volna rá módjuk. A kirendelt szakértők szerint a baleset pillanatában a férfi a megengedett sebesség duplájával ment, és azt vallotta, abban sem biztos, a gázpedált nyomta-e, vagy a féket.
Vágólapra másolva!

A sógornőm férjhez megy, az esküvőn a feleségem lenne nyoszolyólány, ráadásul nemrég született második gyermekünket még nem is látták a nagyszülők - kézzel írt levelében így indokolta a két halálos áldozatot követelő, 2000-ben történt leányfalui gázolás ír elkövetője, Ciarán Francis Tobin, miért szeretne visszatérni hazájába. Ezért kérte, hogy biztosíték letétbe helyezése mellett adják vissza útlevelét, és családjával együtt Írországba utazhasson rövid szabadságra és az esküvőre, amelynek díszes meghívóját és a rokonság mielőbbi viszontlátást sürgető levelét is bemutatta a bíróságnak. "Természetesen az ellene folyamatban lévő büntetőeljárás miatt is és Magyarországon végzett munkájának további folytatása érdekében is vissza fog jönni a jelzett határidőre" - biztosította a hatóságokat a férfi ügyvédje a kérelemben.

Első ízben valóban így is történt, Tobin - aki ellen ekkor már vádat emelt az ügyészség a két kisgyerek halálra gázolásáért - a megadott időpontban, 2000 október elején visszatért Magyarországra, s ezt ügyvédje precízen jelentette is bíróságnak. December elején azonban a férfi családjával együtt végleg összecsomagolt, és ezúttal minden előzetes bejelentés nélkül hazautazott Írországba. Két évvel később távollétében három év letöltendő fogházbüntetésre ítélték, de mivel önként nem tért vissza, Írország pedig a magyar állam kérése ellenére, többéves diplomáciai és bírósági hercehurca után sem adta ki, soha nem kezdte meg büntetésének letöltését.

Egy nap alatt: ügyészi indítvány, bírói döntés, utazás

Az [origo] az ügyben illetékes Pest Megyei Bírósághoz fordult, és betekintést kért Tobin ügyének aktáiba. Az eredeti nyomozati, bírósági anyagokból kiderül, hogy az ír férfi érdekében országának magyarországi külképviselete is közbenjárt: Jim Flavin ír nagykövet 2000. szeptember 18-án keltezett levelében amellett érvelt, hogy honfitársa egy családi vakációra, átmenetileg mielőbb hazatérhessen. "Személyesen ismerem több mint egy éve Tobint, akit nagyra becsülök" - írta az ügyésznek a nagykövet.

Egy nappal később a Pest Megyei Főügyészség illetékes ügyésze azt javasolta a bíróságnak, hogy adjon helyt a férfi kérésének, és biztosíték fejében engedélyezze neki, hogy elhagyja az országot. "A beadványból megállapítható, hogy a vádlott októberben ismételten Magyarországon lesz" - olvasható az ügyészi indítványban. A Budakörnyéki Bíróság még aznap meghozta végzését, amelyben 500 ezer forintos biztosíték mellett rábólint az ír elutazására.

"Jogilag támadhatatlan a bíróság döntése, mert a törvény szerint engedélyezhető a biztosíték, de szakmailag megkérdőjelezhető, mert rosszul értelmezték a jogszabályt. Ezt a lehetőséget ugyanis ilyen eseteknél nem szoktuk alkalmazni" - mondta egy, az ügyet közelről figyelő, névtelenséget kérő büntetőbíró. Szerinte az indítványozó ügyésznek, majd a bírónak is tisztában kellett lennie azzal, hogy a gyakorlatban a biztosítékkal távozást akkor engedélyezik, ha kisebb súlyú bűncselekmény miatt folyik az eljárás és várhatóan pénzbüntetést szabnak ki. "Arra találták ki, hogy a biztosítékból akkor is meglegyen a pénzbüntetés és a felmerülő bűnügyi költség, ha a külföldön élő vádlott mégsem tér vissza" - mondta. Például gyakran alkalmazták, ha egy külföldi kamionos valamilyen enyhébb vétséget követett el, így tovább tudott menni, de biztosítva volt az összeg az esetleges büntetésre - tette hozzá.

Visszajött, de újra hagyták elmenni

Az [origo] az aktában nem találta nyomát annak, hogy az első alkalommal még visszatérő Tobint ezután a hatóságok kötelezték volna arra, hogy ismét beszolgáltassa útlevelét, vagy akár csak megtiltották volna számára az ország elhagyását - erre még ő maga is hivatkozott egy nyilatkozatban, amelyet később a dublini magyar konzul előtt tett. Mint mondta, a 2000 áprilisában történt baleset után szeptember 19-éig folyamatosan Magyarországon tartózkodott, de mivel a munkaszerződése lejárt, 2000 decemberében visszaköltözött Írországba. Az ügy iratai alapján a hatóságoknak tudniuk kellett arról is, hogy a férfinak 2000. december 31-éig volt tartózkodási engedélye, tehát ezután nem is maradhatott volna az országban, hacsak nem tesz ennek érdekében lépéseket.

Ügyvédje először a 2001 júniusi tárgyaláson jelentette be: védence nem tud megjelenni a bíróság előtt, mert már Írországban él. Egyúttal Tobin egy nyilatkozatban biztosított a bíróságot "teljes és folyamatos elkötelezettségéről az ügy iránt". Mint írja, folyamatosan követi a történéseket, és együtt érez a családdal.