Csalásért tartóztattak le egy veszprémi rendőrt

Vágólapra másolva!
Csalás miatt előzetes letartóztatásba került egy veszprémi rendőrtiszt, akit azóta azonnali hatállyal elbocsátottak. A helyi napilap szerint a kiemelt gazdasági bűnügyekkel foglalkozó rendőr állítólag pilótajátékban vett részt.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy veszprémi rendőrtisztet, illetve egy balatonalmádi és egy zirci embert - közölte szerdán Györe István, Veszprém megye főügyész-helyettese. A rendőrtiszt ellen jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás gyanúja miatt indult eljárás - tette hozzá a főügyész-helyettes, de részleteket nem árult el az ügyről.

A Veszprém megyei rendőrség szóvivője, Dániel-Tóth Zoltán annyit közölt, hogy a rendőrtiszt "munkaviszonya azonnali hatállyal megszűnt". A megyei napilap, a Napló szerint a rendőrőrnagy a gazdaságvédelmi osztályon dolgozott, és a kiemelt gazdasági bűnügyekkel foglalkozott. A lap értesülése szerint a rendőrtiszt több tízmilliós csalásba keveredett, egyes feltételezések szerint pilótajátékba szállt be.