Szülésre kényszerített a bíróság egy nőt

Vágólapra másolva!
El akarta vetetni, mégis meg kell szülnie gyermekét egy prostituáltnak, mert a bíróság nem engedélyezte távozását az elzárásból a műtét idejére. A bíróság arra hivatkozott, hogy nem nyújtanak segítséget a legális, de erkölcsileg elítélendő tetthez. Hiába mondta a terhes nő, hogy nem tudna gondoskodni a gyerekről, azzal utasították el, hogy akkor majd örökbe adja.
Vágólapra másolva!

Egy nőtől megtagadták a lehetőséget, hogy elvetesse nem kívánt gyerekét - derül ki Szabó Máté ombudsman legfrissebb, csütörtöki közleményéből. A nőt tavaly októberben a Gödöllői Városi Bíróság 30 nap elzárással büntette tiltott kéjelgés miatt. A Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézetbe került, ahol pár nappal később kérelmet nyújtott be, mert akkor már 10 hetes terhességét szerette volna megszakíttatni. Erre a törvények alapján bárkinek joga van súlyos válsághelyzete esetén, de csak a terhesség 12. hetéig.

A bíróság viszont azzal utasította el a kérését, hogy nem nyújtanak segítséget "olyan - egyébként törvényben, bizonyos körben meghatározott és engedélyezett - deviáns magatartás végrehajtásához, mely a magzati élet kioltásához vezet, s az általános erkölcsi felfogás szerint elítélendő".

A terhes nő azért fordult az ombudsmanhoz, amiért szerinte megtagadták tőle a jogot, hogy döntsön a magzatról. A gyereket azért nem akarta megtartani, mert nincs hol laknia, és már van egy kiskorú gyermeke, akiről gondoskodnia kell. A bíróság anyagi nehézségei kapcsán megjegyezte, hogy a gyermek megszületése után - ha valóban nem tud gondoskodni róla - lehetősége lesz az örökbeadásra. A végzés ellen nem lehetett fellebbezni.

Az elzárásban tartott nő nemsokára szülni fog, a lakáskérdése viszont továbbra sincs megoldva. Az ombudsman vizsgálata során a szabálysértési törvényre hivatkozott, amely kimondja, hogy a bíróság egészségi, családi vagy más fontos okból engedélyezheti az elzárás elhalasztását vagy félbeszakítását. Kifejezetten rendelkezik a jogszabály arról is, hogy ha az elzárásra ítéltet kórházban kell kezelni, akkor kötelező félbeszakítani a büntetését.

Az országgyűlési biztos hatásköre nem terjed ki a bíróságokra, így a Gödöllői Városi Bíróság döntését nem bírálhatta el. A közlemény szerint a nő kártérítési pert indíthat a bíróság ellen, illetve a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhat. Szabó Máté ombudsman ezzel együtt arra kérte Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy az új szabálysértési kódex kidolgozása során fokozottabban figyeljenek oda a bírói döntések elleni jogorvoslati lehetőségekre. A közlemény szerint a miniszter megállapította: ellentmond az alkotmánynak, hogy az ilyen elzárási ügyeknél nincs biztosítva a fellebbezés lehetősége, ezért a törvény legközelebbi módosításakor ezen változtatni kell.