Fajtalankodással vádolja iskolatársait egy 11 éves fiú

Vágólapra másolva!
A Somogy megyei igali speciális kollégium egy tizenegy éves diákja azt állítja: nagyobb társai fajtalankodásra kényszerítették. A fiú szülei azonnal feljelentést tettek a rendőrségen.
Vágólapra másolva!

Fajtalankodásra kényszerítettek nagyobb társai az igali speciális iskola és kollégiumban - állítja egy tizenegy éves kisfiú, akinek szülei feljelentést tettek a rendőrségen - írja a csütörtöki Somogyi Hírlap.

A megyei lapnak nyilatkozó anya azt mondta, a fiú egy januári napon zaklatottan érkezett haza Büssübe az igali kollégiumból, szinte azonnal azt kezdte mesélni, hogy a nagyobbak - négy tizenhat-tizenhét éves fiú - mit műveltek egy hétéves kis társukkal. Aztán az is kibukott belőle: vele is ugyanezt tették.

A gyerek elmondása szerint egy hétéves társával együtt a négy fiú a vécébe vitte őket, ahol meztelenre kellett vetkőzniük és veréssel, fenyegetéssel fajtalankodásra vették rá őket. A fiú szerint még egy kést is a torkukhoz szorítottak és azt mondták: ha bárkinek beszélnek a történtekről, megölik őket. Az eset többször is megismétlődött.

Pincsuk Zsuzsanna igazgató-helyettes azt mondta: a vizsgálat lezárultáig nem tudnak mit mondani, hiszen ők sem tudnak részleteket, még azt sem tudják pontosan, kiket érinthet az ügy.

A Somogy megyei Rendőrkapitányság sajtóreferense az [origo]-nak elmondta: a szülők jelzése alapján január 28-án indult eljárás. A nyomozás részleteiről az érintettekre tekintettel nem nyilatkozik a rendőrség.