Vágólapra másolva!
A magyarok sóvárogva fognak nézni Pozsonyra, a diplomás fiatalok külföldön keresnek munkát, és sokan még nehezebben élnek majd 2010 és 2020 között, mint most - Békesi László szerint ez lesz az ára annak, hogy a kormány nem vág bele a fontos reformokba. A Gyurcsány Ferenccel személyesen jó viszonyt ápoló közgazdász elmondta azt is, mi a tanulsága ma annak, amikor ő volt a gonosz kincstárnok, Horn Gyula pedig a bölcs király. Interjú az egykori pénzügyminiszterrel.
Vágólapra másolva!

- Gyurcsány Ferenc itt lakik a közelben, és a blogjából lehet tudni, hogy időnként át szokott jönni önökhöz meginni egy pohár fröccsöt vagy enni egy kis uborkalevest. Járt itt mostanában is?
- Persze, néha előfordul, hogy átjön, de nem csak a szomszédság miatt. Nyolc-kilenc éve ismerkedtünk meg, amihez az alapot az adta, hogy az akkori publikációi szellemileg nagyon közel álltak ahhoz a gondolatkörhöz, amit én is képviseltem, és azóta is képviselek. Az tűnt ki azokból a dolgozatokból, hogy Gyurcsány sokat megértett abból, ami a modern világban zajlik. Nemcsak elolvasta a harmadik út alapvetését Giddenstől, hanem úgy tűnt akkor, hogy képes ezt értelmezni a magyarországi viszonyokra is. Beszélgettünk ezekről a dolgokról, és úgy tűnt, hogy sok mindenben egyetértünk.

- Mi volt a téma a legutóbbi beszélgetésük alkalmával?
- A legutóbbi már inkább konkrétumokról szólt, és három téma körül forgott. Az első az volt, hogyan lehetne kirántani a magyar gazdaságot erről a nagyon szerény növekedési pályáról. Beszéltünk arról, hogyan lehetne adóreformot csinálni, és más aktuális kérdésekről. Mostanában azonban ritkultak ezek a beszélgetések, hiszen ilyen turbulens politikai helyzetben a miniszterelnöknek nem azzal kell foglalkoznia, hogy egykori szellemi társait vagy barátait felkeresse és velük csevegjen.

- Ha most találkoznának, mit mondana neki? Akár annak a fényében, hogy múlt vasárnap kijelentette, középtávon sem tudja elképzelni az adóreformot.
- Ugyanazt mondanám, amit nyilvánosan is. Azt, hogy ez az irány alapvető tévedés, és hogy egy felelős miniszterelnöknek nem szabad ilyen kijelentéseket tenni.

- Miért?
- Mert megbénítja a kormányt, elodázza a cselekvést. A gazdaság dinamikusabb fejlődése mindennek az alapja, beleértve a nemes társadalompolitikai programok megvalósítását is. Ennek eléréséhez felül kell vizsgálni az állami szerepvállalást, kevesebb jövedelmet kell elvonni a vállalkozásoktól és a lakosságtól, ez pedig az adórendszer, a közteherviselés reformja nélkül nem lehetséges. Ezt a közgazdászok, hazai és külföldi független elemzők által elfogadott megközelítést osztotta korábban a miniszterelnök is, ezért nehéz megmagyarázni, hogy pár héttel, hónappal később miért kell ezt elutasítani. Értem, hogy közben volt egy borzalmas, lórúgás erejével felérő népszavazás, de akkor sem kell feladni minden modernizációs törekvést, köztük az adóreformot. A legdöbbenetesebb kijelentés egyébként az volt, hogy "ami gazdaságilag szükséges, azt társadalmilag most lehetetlen meglépni". Egy kormányfő ilyet nem jelenthet ki. Egy pártelnök igen, főleg egy olyan, aki ellenzékben van, de ha ezt egy olyan pártvezető mondja, aki egyben miniszterelnök is, akkor azzal azt üzeni, hogy a kormánya számára a gazdaság másodlagos kérdés. Ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen cél marad 2010-ig: hatalmon maradni és üzemeltetni valahogy az országot. Egy képtelen hasonlattal élve ez olyan, mintha egy társasházban a kormány nem a tulajdonosi, hanem a házmesteri feladatokat látná el. Tudjuk ugyan, hogy nem fűt rendesen a kazán, hogy beáznak a falak, de felújítást nem vállalunk, mert az piszokkal meg kényelmetlenséggel jár.

- Ha most nem lépik meg ezeket a reformokat, akkor mi lesz Magyarországgal hosszabb távon, tíz-húsz év múlva?
- Ennek elmagyarázásához vissza kell menni az ezredfordulóig, szerintem ugyanis az Orbán-kormány követte el az első hibát akkor, amikor letérítette a magyar gazdaságot az exportvezérelt beruházási pályáról. Utána jött a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány, amelyek nem korrigáltak azonnal, hanem folytatták a korábbi gyakorlatot, illetve rátettek még egy lapáttal. A pénzügyi összeomlás szélén jött a kényszerű stabilizáció, a konvergenciaprogram, de valódi szerkezeti reformok nélkül, így tartós és pozitív hatása ennek nem lehet. Mindez pedig azt jelenti, hogy a magyar gazdaság számára elveszik tíz év ebben a hihetetlenül gyorsan változó világban. Így bárki is veszi át a kormányrudat 2010-ben, még rosszabb starthelyzetben lesz. A fejlesztés drága, az élőmunka szintén sokba kerül, a környezetünkben minden ország versenyképesebb, kevés befektető érkezik hozzánk, az ittlévők pedig a megtermelt profitot nem nálunk fektetik be, hanem máshol. És ez nem valami jóslat, ez már most is zajlik. Le fogunk maradni, így míg néhány éve a szlovákok néztek sóvárogva Magyarországra és Budapestre, most majd a magyarok fognak sóvárogva nézni Pozsonyra.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Néha megfordul itt a miniszterelnök

- Vegyünk egy huszonéves fiatalt, aki kijön az egyetemről, nem zseni, de azért beszél egy idegen nyelvet, és Magyarországon akar boldogulni. Menni fog neki?
- Nem. Szűk körben persze igen, de a többség valószínűleg külföldön próbál majd munkát találni, és ott sikerülni is fog neki.

- Mi lesz a képzetlenebbekkel és az idősebbekkel?
- Ha a jelenlegi helyzetet konzerválja a politika, akkor 2010-ben sokkal keményebb körülmények között kell végrehajtani a kényszerű intézkedéseket, például a nyugdíjreformot, amire égető szükség lenne, és azoknak a hozadéka is később jelentkezik majd. Tehát a 2010 és 2020 közötti időszak minden nehéz helyzetben lévő társadalmi réteg számára kevesebb kitörési esélyt kínál majd, mint a mostani évtized.

- Pedig ez se sok embernek tetszik.
- Ez így van. Azt is értem , hogy egy ilyen népszavazási abszurd után mindenki visszavonulót fúj, de azt nem tudom elfogadni, hogy ne lehessen világosan elmagyarázni az embereknek, mi a tét és hogy mi az ára a reformok halogatásának. Nálunk sajnos a világos és őszinte beszéd a politika világában hiánycikk.

- 1995-ben a Horn-kormány megcsinált egy kemény stabilizációs csomagot. Hosszú vívódás előzte meg, aminek áldozatául esett az ön pénzügyminisztersége is, de végül is meghozták a szükséges fájdalmas lépéseket, vagyis leegyszerűsítve: a modernizációs erők győztek. Most úgy néz ki, hogy nem ők állnak nyerésre. Milyen párhuzamokat lát az akkori és a mostani helyzet között ebből a szempontból?
- Az az óriási különbség, hogy 1995 elején a lemondásom esélyt adott Horn Gyulának arra, hogy az élére álljon annak a stabilizációs programnak, amit én elkezdtem. Ha maradok, akkor nem vállalta volna a további lépéseket, mert ezzel elismerte volna, hogy nekem van igazam. Mivel Horn reálpolitikus volt, a lemondásom után feltétel nélkül mindent elvállalt, így csinálhatta meg Lajos azt a programot, amire nekem nem volt lehetőségem. Akkor ott volt egy fenyegető pénzügyi krízis, ma azonban nincs ilyen. 2006 tavaszán közel álltunk hozzá, de Gyurcsányék a saját hibájukból létrejött veszély hárítására az utolsó pillanatban megcsinálták a konvergenciaprogramot. Ennél tovább azonban nem mennek, pedig csak a rövid távú problémákat oldották meg, és nem teremtették meg a hosszú távú fejlődés esélyét. Ebből le lehet vonni azt a következtetést, hogy Magyarországon érdemi változás csak akkor történik, ha az összeomlás fenyeget. A politika ilyen: addig nem lép, amíg nincs igazán komoly veszély. Most a hatalom elvesztésének veszélye fenyeget, és ezért inkább feláldozzák a racionális gazdaságpolitikát. Ez a miniszterelnök üzenete, és ezért mondtam azt, hogy ledarálta őt az MSZP, ahelyett hogy ő változtatta volna meg a pártot.