Tisztább levegőre kötelez az EU

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió környezetvédelmi miniszterei hétfőn elfogadtak egy új irányelvet a levegő minőségéről. E szerint 2020-ig a 2010-es értékekhez képest átlagosan 20 százalékkal kell mérsékelniük a tagországoknak a PM2,5 szállópor-koncentrációt a városokban. Az új irányelv teljesítéséhez Magyarországnak fejlesztenie kell a jelenlegi légszennyezettségi mérőhálózatát. Azonban az már most is látszik, hogy jelenleg meghaladja az ország az elfogadható új éves szennyezettségi értéket.
Vágólapra másolva!

Az új irányelv szerint valamennyi európai uniós tagországnak gondoskodnia kell arról, hogy legkésőbb 2015-ig - de ahol lehetséges, már 2010. januárra - éves szinten 25 mikrogramm per köbméternél kevesebb legyen a 2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű szállópor koncentrációja. Így elérhető, hogy 2020-ra a 2010-es értékekhez képest átlagosan 20 százalékkal mérséklődjön a PM2,5 szállópor-koncentráció a városi háttér területeken, ami az EU végső célkitűzése. A környezetvédelmi miniszterek erről hétfőn fogadták el az új irányelvet luxemburgi ülésükön.

"A jelenleg hatályos EU-szabályozás még nem írja elő ennek a szennyezőanyagnak a monitorozását, csak a PM10, azaz a 10 mikrométernél kisebb átmérőjű részecskékre van vizsgálati kötelezettség és határérték" - mondta az [origo]-nak Bibók Zsuzsanna, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Levegő-, Zaj- és Közlekedési Osztályának főosztályvezető-helyettese. "Az új irányelv a PM2,5-szennyezettségre éves átlagban írja elő a csökkentési értéket, a célértéket és a határértéket. Az irányelv szerint legkésőbb 2009-ben kell megkezdeni a városi háttérben a PM2,5-méréseket, majd a harmonizációs időszak - ez 2 év - leteltével kell megkezdeni az irányelvben meghatározott sűrűséggel a monitorozást. Az előttünk álló feladat erre a mérésre való felkészülés. Ez a jelenlegi hálózat fejlesztését teszi szükségessé. Jelenleg 4 ponton mérik folyamatosan a PM2,5 koncentrációját. A mérési eredmények és a PM10 adatokból becsülhető PM2,5 értékekből azonban látszik, hogy meghaladjuk ezt az új éves értéket" - tette hozzá.

A szállóporért elsősorban a gépjárművek, az ipari létesítmények és a régi típusú fűtésrendszerek a felelősek. Mivel nagyon kicsi porszemcsékről van szó, lerakódnak az emberek tüdejében számos egészségügyi problémát, például asztmát, tüdőtágulást vagy hörghurutot okozva. Ezek a betegségek körülbelül 350 ezer ember idő előtti halálához vezetnek évente - írta az EUObserver. Felmérések szerint átlagosan nyolc hónappal élnek kevesebbet az európaiak a légszennyezettség miatt, de vannak olyan területei a kontinensnek, ahol az ott élők életét átlagosan 36 hónappal rövidíti meg a belélegzett szennyezett levegő.

Az új irányelv továbbra sem ír viszont elő szmogriadó elrendeléséhez szükséges küszöbértéket. Magyarországon például jelenleg a szállóport együtt mérik a kén-dioxid-koncentrációval, és mivel a kén-dioxid régóta alacsony, az együttes koncentráció nem éri el a szmogriadó elrendeléséhez szükséges határértéket, miközben az év első hónapjaiban folyamatosan erősen szennyezett volt a levegő. A környezetvédelmi és az egészségügyi tárca közösen dolgozza ki a PM10 szmogküszöbérték bevezetését. Bibók Zsuzsanna szerint várhatóan az év második felében megszülethet az erre vonatkozó szabályozás. A PM10 határértékeknek való megfelelésre az új irányelv még további 3 évet biztosít.