Az őrrel együtt kapott fel a szél egy bódét

Vágólapra másolva!
Egy nyíregyházi autószalon melletti őrbódét a benne lévő őrrel együtt kapott fel a hétvégi vihar - számolt be a tv2 híradója. Az őrnek nem esett baja. A szombati vihar csak néhány helyen okozott komolyabb károkat.
Vágólapra másolva!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombatra narancssárga riasztást adott ki az egész ország területére, a szakemberek jégesőt, záport, zivatart és helyenként 90 kilométer/órás szelet jeleztek.

Végül nem okozott komolyabb károkat a vihar - közölte vasárnap reggel Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Néhány helyen azonban keletkeztek károk. Egy nyíregyházi autószalon közelében például valószínűleg villám csapott le. Egy nagy méretű reklámtáblát a szél félbehajtott, az autószalon őrbódéját pedig felkapta a szél és tíz méterrel távolabb vetette le. Az őr is benne volt, de nem sérült meg - számolt be a történtekről a tv2 híradója.

Sárrétudvaron közel száz ház tetejét rongálta meg a vihar. A tv2 híradója szerint volt olyan épület, amelynek a tűzfalát is kidöntötte a szél. Dobson Tibor közölte: jellemzően fakidőlésekhez, ágleszakadásokhoz, vízszivattyúzásokhoz riasztották a szakembereket a hétvégén.