Debrecen nem kér a nemzetbiztonsági védelemből

Vágólapra másolva!
Határozatot hozott Debrecen közgyűlése arról, hogy a város nem igényel nemzetbiztonsági védelmet. Kósa Lajos fideszes polgármester megismételte azt a véleményét, hogy az - elmúlt napokban viták középpontjába került - új kormányhatározat a politikai elit lehallgatását teszi lehetővé, amit elutasít.
Vágólapra másolva!

Debrecen nem kíván az önkormányzat nemzetbiztonsági védelmére megállapodást kötni a nemzetbiztonsági szolgálattal. Ezt határozatban rögzítette csütörtökön a város közgyűlése.

Az előterjesztő Kósa Lajos (Fidesz) polgármester indoklásában megismételte azt a már ismert véleményét, miszerint az erre vonatkozó "kormányhatározat lényegében a teljes magyar politikai elit titkosszolgálati eszközökkel való megfigyelését teszi lehetővé, hiszen bírói engedély nélkül, pusztán az igazságügyi és rendészeti miniszter jóváhagyásával, lehetővé teszi az érintettekkel szemben a titkosszolgálati eszközök teljes palettájának alkalmazását".

Kósa szerint az önkormányzatok titkosszolgálati megfigyelése indokolatlan, az egyes helyi önkormányzatok közötti megfigyelési szempontból történő különbségtétel pedig érthetetlen, egyszersmind alkotmányellenes.

A szocialista képviselők politikai színjátéknak nevezték az előterjesztést, többen kifogásolták a sürgősségi eljárást, s javasolták, előbb várják meg az ügyben a megkeresést, mert most még azt sem tudják, mire mondanak nemet. A fideszes képviselők ezzel szemben úgy érveltek, hogy a megelőzés a lényeg, s hibát követnének el, ha nem tennék meg e megelőző lépést.

Fotó: Playboy

Kósa nem kér védelmet

A fideszes többségű közgyűlés végül elfogadta a határozatot, amely szerint "az önkormányzati alapjogok védelme érdekében az erre irányuló megkeresés esetén sem kíván az önkormányzat nemzetbiztonsági védelmére megállapodást kötni a nemzetbiztonsági szolgálattal".

A közgyűlés egyidejűleg kezdeményezi a miniszterelnöknél az önkormányzatoknak - a nemzetbiztonsági kockázat hiánya miatt - a központi államhatalmi és kormányzati tevékenység szempontjából kiemelt fontosságúvá minősítése visszavonását.