[origo] itthon
Még több háborús bűnös a 298-as parcella emléktábláján
MTI|2008. 04. 24., 19:07|Utolsó módosítás:2008. 04. 24., 19:32|A Rákoskeresztúri új köztemető 298-as parcellájának emléktáblájára legalább 51 háborús bűnös nevét írták fel, a 301-es parcellánál pedig a 315 névből mindössze 190 olyan, ami 1956-os elítélté - nyilatkozta Zinner Tibor történész annak kapcsán, hogy előadást tart a Raoul Wallenberg Alapítvány meghívására.
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Zinner Tibor, egyike annak az öt történésznek, akiket Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke felkért a 298-as és a 301-es parcella emléktábláira felírt nevek beazonosítására, elmondta: a 298-as parcella tábláján szerepel például Láday István csendőr alezredes neve, aki részt vett a budapesti zsidók elhurcolásában. Többek között a nevéhez fűzhető Bajcsy-Zsilinszky Endre és Jávor Pál letartóztatása is.
Beszámolója szerint a 298-as parcella emléktábláján ott van egyebek mellett annak a Bottka Imrének a neve, aki a 401-es különleges munkásszázad leghírhedtebb keretlegénye volt, de megtalálható több olyan tömeggyilkos neve is, akik a szerbiai Borban hajtottak végre háborús bűncselekményeket.
A 301-es parcella emléktábláján 30 háborús bűnös és 11 kém neve szerepel, de olyan ember neve is olvasható a táblán, aki megölte házastársát, kiirtotta családját, vagy a börtönben betegségben hunyt el. A történész szerint a leggroteszkebb, hogy egy 1959 szeptemberében New Yorkban, a mai napig ismeretlen körülmények között meghalt dán diplomata is szerepel a nevek között.
Ugyanitt, alig három méterre egymástól, nyugszik Tasnádi Nagy András, a nyilas parlament elnöke és Zsedényi Béla, az 1944. december 21-én alakult Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöke.
Azoknak az emlékét sértik ezzel, "akik életüket áldozták a Rákosi-rendszer törvénytelenségei miatt", mert összemossák nevüket a nyilas rémtettek elkövetőivel. Utóbbiak közül néhány név a Böszörményi úti turul szobor talapzatán is szerepel - hangsúlyozta. Zinner Tibor hozzátette: "egy ország a múltját így nem tudja rendbe hozni", és ezzel a jövőképe is bizonytalanná válik.
A történész sajnálatosnak tartja, hogy közjogi méltóságok rendszeresen koszorúznak nemzeti ünnepeken ezeknél a parcelláknál, amelyek közül a 301-es a Nemzeti Pantheon része.
Az öt történész, Horváth Miklós, M. Kiss Sándor, Rainer M. János, Szakály Sándor és Zinner Tibor május első hetében ismerteti kutatásainak eredményeit a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökével. Ezt követően kerülhetnek majd le azoknak a nevei az emléktáblákról, akik nem tekinthetők a kommunizmus áldozatainak.
A Boross Péter volt miniszterelnök által felkért történészi bizottság 2008 elején kezdte meg munkáját a 2007 novembere óta napilapokban publikált cikkek hatására. Zinner Tibor és Szakály Sándor a 298-as parcellával, míg M. Kiss Sándor, Rainer M. János és Horváth Miklós a 301-es parcellával foglalkozik elsősorban, de ez nem jelenti azt, hogy nincs átjárás a feladatköröket illetően.
Szintén ezzel a problémával foglalkozott A temető zaja - keretlegények és áldozataik a Nemzeti Pantheonban című kerekasztal-beszélgetés március 13-án, amelyen a bizottságból Rainer M. János és Zinner Tibor szólalt fel.
[origo] címlapon»
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
- Elhunyt Whitney Houston
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Meghalt egy rendőrökre támadó őrjöngő férfi Csepelen
- Sírva búcsúztatták a Malévot
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
Kullogó magyaroknak üzent Orbán
Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
Mi lett Orbán szamarával?
Tizennegyedik éve minden februárban nagy beszédet tart Orbán Viktor, amelyben értékeli az elmúlt évet, illetve célokat tűz ki a következőre. Délután háromtól az ...
- Elhunyt Whitney Houston
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Meghalt egy rendőrökre támadó őrjöngő férfi Csepelen
- Sírva búcsúztatták a Malévot
- Orbán: Nyeglén és sértőn beszél velünk az EU
- Pokorni egy kormánymegbízottal veszekedett a Fidesz egri frakcióülésén
- "Így túléljük" - videó a Costa Concordia utolsó órájáról
- Kigyulladt a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- Veszélyes magyar példára figyelmeztet egy ír lap
- Kerülöm az utcákat, ahol bankok vannak
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Tizenhat városban van szmogriadó
- Eltűnt korcsolyázót keresnek a Balatonon
- Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
- Új magyar csokoládégyár indul az idén
- Schmitt: Becsúszott egy-két hiba a törvényalkotásban
- A 350 milliárdos Malév-kérdés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kőkemény az új Bourne-film előzetese
Meggyőzőnek tűnik a Matt Damon nélkül folytatódó akciósorozat új epizódja.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.