Bottal ütöttük a nagymenő adósok nyomát

Vágólapra másolva!
Közel 50 milliárd forinttal tartoznak az APEH-nek a legnagyobb adós magánszemélyek és cégek, melyeknek listáját a napokban frissítette a hivatal. A lista lényege nem a megszégyenítés, a cél, hogy a vállalkozások tájékozódhassanak, mielőtt üzletet kötnek valakivel. A listán ismert cégek és személyek nevei is szerepelnek. Néhány nagy vagy ismert tartozótól szerettük volna megtudni, hogyan tudtak több milliós tartozást felhalmozni, de hiába kerestük őket.
Vágólapra másolva!

Több mint 1,9 milliárd forint adóval és hasonló összegű bírsággal tartozik az APEH-nek az a felszámolás alatt álló budapesti Blacknex Papír-írószer Kereskedelmi Kft., amely az adóhatóság nemrég frissített feketelistáját vezeti. A magánszemélyek közül a legtöbbet a pécsi Varjas István Attilának kellene fizetnie, aki 364 millió adóval és 328 millió bírsággal tartozik az államnak.

Az APEH nem közölte, hogy Varjas miként halmozta fel a tartozást, de az [origo] kíváncsi volt rá, hogyan csinálta, ezért megkerestük telefonon. Az adóslistán megadott címen szerepelt egy vele egyező vezetéknevű lakó, ám ő közölte, másik családról van szó, nem tud segíteni.

Az APEH a honlapján közzétett listára azok a társaságok kerültek, amelyek 100 millió forintnál többel tartoznak legalább 180 napja folyamatosan. Magánszemélyek és egyéni vállalkozók közül pedig azok, akiknek több mint 180 napja, 10 millió forintot meghaladó adótartozásuk van. A gazdasági társaságok listáján 291 még működő, 495 felszámolás alatt álló cég szerepel, a magánszemélyekén 2191 név olvasható.Az összes, a listán szereplő adós tartozása eléri a 47,2 milliárd forintot.

A listán szerepel többek között az Ezüsthajó Kft., amely az Orbán-kormány idején jelentős állmi megrendeléseket kapott, a Cornexi élelmiszeripari vállalat, a GL Outlet, a diákmunkát közvetítő Rébusz Iskolaszövetkezet, vagy egy részben Geszti Péter által tulajdonolt cég, az Akció Reklámügynökség Kft.

Megtalálható a listán Tocsik Márta neve, de nem derül ki, az 1996-ban 800 milliós sikerdíjról elhíresült jogász mennyivel tartozik. A szolgáltatók adatai szerint Tocsik nevén nincs telefon, az APEH által megadott címen pedig hiába kerestük: a házban csak olyan lakót találtunk, akinek a keresztneve egyezett Tocsikéval, de ő sem nyitott ajtót.

Jelenleg is szerepel a jelentős tartozást felhalmozó magánszemélyek között a korábbi listavezető Cseng Csou, egy Magyarországon élő kínai állampolgár, de már nem ő a legnagyobb adós. Megpróbáltuk felkutatni Csenget is, hogy megkérdezzük, hogyan csinálta. A nyilvános cégadatok tanúsága szerint Cseng Csou tucatnyi magyarországi vállalkozás kézbesítési megbízottja, vagyis ő járhat el a külföldi tulajdonosok nevében. A cégek mind a férfi kőbányai lakására vannak bejegyezve, de a megadott címen talált kínai férfi azt mondta, nem tudja hol van Cseng.

Szerződéskötés előtt

"Vannak visszajelzéseink vállalkozóktól, hogy használják a listát" - magyarázta az [origo]-nak Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője, hogy a lista közzétételének csak másodlagos célja, hogy szégyenérzetet keltsen az adósokban. Szerinte egyre gyakoribb, hogy a cégek egy-egy nagyobb szerződés megkötése előtt megnézik, leendő partnerük nem szerepel-e a feketelistán, vagy nincs-e az adószáma a visszavont azonosítók közt. A szóvivő példaként említette, hogy egyszer egy tévés műsorban bekapcsolták adásba egy toplistás cég vezetőjét, aki arra panaszkodott, hogy 80 százalékkal visszaesett a forgalma, mióta cég a listán szerepel.

Bakonyi szerint a magánszemélyek általában több éven keresztül, személyi jövedelemadóból halmozzák fel az adóhiányt, amit nagyon nehéz behajtani. Amikor ugyanis végrehajtásra kerülne a sor, kiderül, hogy "egy virágcserép sincs a nevén" az adósnak. Hasonló a helyzet a cégekkel, amelyek legtöbbször általános forgalmi adót nem fizetnek. Amikor megindul a végrehajtás vagy a felszámolás, általában kiderül, hogy a cégnek semmilyen vagyona nincs: a toplista első tíz helyén szereplő cégek közül hét felszámolás, kettő pedig végrehajtás alatt van.

A kifejezetten csalárd szándékkal létrejött cégek kiszűrésére APEH-nek idén január 1-től új eszköz áll a rendelkezésére - mondta Bakonyi. Az adóhatóság ettől az évtől kezdve a frissen alakult cégeket is vizsgálhatja. A revizorok főként az alapján kutakodnak, hogy a cégek tulajdonosai és ügyvezetői korábban milyen, csődbe ment vállalkozásokban játszottak szerepet.