Vágólapra másolva!
Életfogytig tartó fegyházra és tízévi közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla kedden B.-né K. Angelika vádlottat, aki előre kitervelten, aljas célból, különös kegyetlenséggel megölte két gyermekét.
Vágólapra másolva!

A bűncselekmény 2006 júniusában történt, amikor a korábban megromlott házasságban élő nő anyagi csődbe vitte a családot. Miután a számlák nem fizetése miatt kilátásba helyezték, hogy kikapcsolják az áramot a lakásában, borotvával felvágta ötéves és egyéves gyermekei csuklóit, majd késsel mellbe szúrta a gyerekeket, és kötéllel is fojtogatta.

A halott gyerekeket este 11 órakor a munkából hazaérkező férje fedezte fel.

Az ítélőtábla Balla Lajos vezette büntetőtanácsa ezzel a döntéssel helybenhagyta az első fokon eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság ítéletét. Az elítélt a fegyházból legkorábban harminc év kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság az életben maradt harmadik gyermekével kapcsolatban a gyilkos asszony szülői felügyeleti jogát megszüntette.