Szülő fojtogatott egy tanárnőt Hevesben

Vágólapra másolva!
Fojtogatta a gyerekeit szóbeli figyelmeztetésben részesítő tanárnőt egy szülő Dormándon. A rendőrség eljárást indított az erőszakos asszony ellen.
Vágólapra másolva!

Fojtogatta a gyermekeit oktató pedagógust egy szülő kedden a Heves megyei Dormánd iskolájában. Az asszony azért támadt rá a tanárnőre, mert a nevelő egy nappal korábban szóbeli figyelmeztetésben részesítette egy iskolai szabályszegés miatt két gyermekét - közölte Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Soltész elmondta: a dorgálás olyannyira felháborította a gyerekek anyját, hogy már hétfőn, az iskolában megtartott ünnepséget követően is megjelent az intézményben, ahol szidalmazta és életveszélyesen megfenyegette a pedagógust. Ám nem érte be ennyivel: kedden is visszament az iskolába, és ekkor már tettleg bántalmazta a tanárnőt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást az erőszakos asszony ellen.