[origo] itthon

100
90

Művészek tiltakoztak egy kilakoltatás ellen

MTI|2008. 05. 08., 21:49|

Művészek tiltakoztak egy általuk méltánytalannak ítélt kilakoltatás ellen, ami egy háromgyermekes anyát érintett Budapesten a VIII. kerületben - jelentette be a Kurt Lewin Alapítvány. Az ügyben az ombudsmani hivatal vizsgálatot indított.

Az eset május 5-én történt. Jogcím nélküli lakáshasználat miatt a rendőrség kilakoltatást indított egy roma család ellen, a "rutineljárást" azonban megnehezítette öt fiatal művész, akik tiltakozó akciót szerveztek, mivel úgy vélték, hogy ez egy család szétszakításához vezethet.

Lakatos Rózsának februárban leégett az önkormányzat által kiutalt otthona. Új lakást viszont nem kapott, ezért ugyanabban a házban a VIII. kerület Kisfaludy utcában elfoglalt egy másik lakást. Ebből akarták kiköltöztetni jogerős határozat alapján.

Az akció ellen öt művész - Balogh Rodrigó ENSZ- és Junior Prima-díjas művész és négy társa - tiltakozott, a rendőrségi felszólítás ellenére sem voltak hajlandóak elhagyni a lakást Lakatos Rózsával szolidaritást vállalva.

A rendőrség végül az asszonyt és az öt tiltakozót előállította, a kerületi fogdába vitte, ahol személyenként 40 ezer forint bírságot szabtak ki rájuk.

Az ügyben vizsgálatot indított Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »