A perselyen is látszik a vöröskeresztes botrány

Vágólapra másolva!
Míg a cunami idején 760 millió forintot tudott összegyűjteni a Magyar Vöröskereszt, a mianmari katasztrófa túlélőinek megsegítésére eddig csak 40 ezer forint érkezett a segélyszervezethez. A Vöröskereszt szerint az adakozási kedvnek nem tett jót a szervezet pénzügyei körüli botrány. A menesztett főigazgató visszaélésekkel vádolta meg a Vöröskeresztet, s bár a vádakat igaztalannak tartják, azt a vezetőség is elismeri, hogy voltak hiányosságok és működési problémák.
Vágólapra másolva!

Szerda délelőttig mindössze 40 ezer forintnyi adomány érkezett a Magyar Vöröskereszthez a mianmari katasztrófa túlélőinek megsegítésére - erősítette meg az RTL Híradó információját az [origo]-nak Grubert Roland, a segélyszervezet munkatársa. Csupán öt magánszemély adakozott. Grubert és Harrach Gábor, a Vöröskereszt kommunikációs igazgatója is úgy látja, az adakozási kedv visszaesésében szerepet játszottak a szervezet működését ért vádak, melyekkel a felmentett volt igazgató, Czimbalmos Ágnes állt elő.

A botrányról a HVG múlt csütörtöki száma számolt be részletesen: Czimbalmos adócsalást, színlelt szerződést vagy hűtlen kezelést, illetve nem jogszerű működést kért számon a szervezettől az országos vezetőség március végi ülésén. Az alig több mint fél éve kinevezett igazgató menesztéséről még ezen az ülésen döntés született. A Vöröskereszt pénzügyeivel kapcsolatban nem először merültek fel problmák: az Állami Számvevőszék 2006 márciusában készült jelentése részletesen taglalta a súlyos gazdálkodási és számviteli hiányosságokat - írta a hetilap.

A szervezet kedden sajtótájékoztatót tartott Czimbalmos sajtónyilatkozataira reagálva. "Nem hiányzik pénz a Magyar Vöröskereszt költségvetéséből, csak az elszámolási rendszer korrektségével volt gond" - jelentette ki a szervezet megbízott főigazgatója, Gyékiss Emil, és a vezetőség nevében visszautasította Czimbalmos vádjait. Szerinte a menesztett főigazgató olyan működési problémákat akar felnagyítani, amelyekről ők már tudtak, s amelyeket éppen neki kellett volna megoldania.

Gyékiss azt mondta: a szabálytalan könyvelési rendszer hibájából fakadnak a hiányosságok. Az ÁSZ jelentésével kapcsolatban Habsburg György, a szervezet elnöke felidézte, hogy maga kérte a számvevőszéki vizsgálatot, s azóta független könyvvizsgálót bíztak meg a működés ellenőrzésével. A vizsgálat várhatóan néhány héten belül lezárul, és ha visszásságokat tapasztalnak, felelősségre vonják a hibázókat - tette hozzá Gyékiss.

"A Vöröskereszt jogi úton fog elégtételt venni az igaztalan vádakért" - mondta szerdán az [origo]-nak Harrach Gábor. A kommunikációs igazgató bízik abban, hogy az adományozás visszaesése átmeneti állapot, s ha a Vöröskereszt tisztázza magát, újra többen segítenek majd. A délkelet-ázsiai cunami idején 760 millió forintot gyűjtött össze a szervezet, és Harrach szerint ennek elköltését az interneten folyamatosan nyomon lehetett követni, és így lesz ez Mianmar esetében is.

Az, hogy a mianmariak megsegítésére mindössze 40 ezer forint gyűlt össze eddig, Grubert Roland szerint nem kizárólag a botránynak tudható be. Az adakozási kedv függ attól is, hogy a média hogyan számol be a katasztrófáról. A vasárnapi kínai földrengés a hírek között háttérbe szorította Mianmart, emellett az emberek folyamatosan arról olvashatnak, hogy a mianmari hatóságok akadályozzák a segélyszállítmányok bejutását az országba - mondta el a Vöröskereszt munkatársa.