Létszámhiány aggasztja a BKV-szakszervezeteket

Vágólapra másolva!
Műszaki és adminisztratív dolgozók is hiányoznak a BKV-nál a szakszervezetek szerint, ami szerintük már fennakadásokat is okozott. A szervezet nem hiszi el a menedzsmentnek, hogy elállnak a leépítés tervétől.
Vágólapra másolva!

Működési zavarokat okoz a BKV-nál a munkaerőhiány néhány foglalkozási ágban, amelyről a munkáltató nem akar tudomást venni - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője szerdán a menedzsmenttel tartott létszám-felülvizsgálati egyeztetés után. Tavaly decemberben állapodtak meg, hogy a munkáltató elvégzi a felülvizsgálatot, mert a szakszervezetek szerint hiányoznak műszaki, valamint adminisztratív dolgozók is, és ez már okozott fennakadást.

A szakszervezetek álláspontja szerint a cégnél nincs meg az a technikai háttér, amely indokolná az alkalmazottak létszámának csökkentését. "Egyes területeken olyan túlfeszített a munka, amely már nem fér bele a nyolcórás időkeretbe" - tette hozzá a szóvivő. A tavalyi ezer fős elbocsátás után a BKV üzleti tervében most is szerepel az idénre tervezett 300-as csoportos leépítés. A szakszervezetek ezért sem tudták elfogadni a BKV vezetőségének nemrégiben tett ajánlatát, amely szerint elálltak volna az idei leépítéstől. Amíg ez az üzleti tervben szerepel, az érdekképviseletek semmilyen ígéretet nem tudnak készpénznek venni - mondta Nemes Gábor.

A létszám-felülvizsgálattal foglalkozó egyeztetést a nap folyamán még folytatják. A sztrájkkal kapcsolatos tárgyalás pénteken folytatódik. A szakszervezetek május 27-én nulla órától tartanának többnapos munkabeszüntetést, ha addig nem teljesülnek követeléseik. Előreláthatólag nem vennének részt a sztrájkban a metró és a HÉV munkavállalói, míg a villamos ágazat dolgozói még bizonytalanok, így a jelenlegi helyzet szerint csak a buszos és a trolibuszos dolgozók szüntetnék be a munkát ezen a napon.