Büntetésre számíthatnak a helypazarló minisztériumok

Vágólapra másolva!
A korábbi létszámcsökkentések nyomán most racionalizálják a költségvetési szervek és minisztériumok irodahasználatát - írja a Népszabadság. A lap szerint júniusig kell megkötni az új ingatlanbérleti szerződéseket. A helypazarló szervek szankciókra számíthatnak.
Vágólapra másolva!

Júniusig meg kellene kötni a minisztériumok és más költségvetési szervek által használt ingatlanokra vonatkozó új szerződéseket, de eddig még nem kezdődtek meg a tárgyalások az érintettek és a a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. között - írja a Népszabadság. A lap szerint az MNV Zrt. az új kormányzati negyed építésének leállítása idején jelentette be, hogy a korábbi létszámcsökkentések nyomán racionalizálják 350 költségvetési szerv területhasználatát.

A létszámcsökkentéseket ugyanis nem követte az irodaterületek használatának csökkentése, és ma van olyan minisztérium, ahol ketten vannak hatvan négyzetmérernyi irodában. Ezért takarékosságból össze- és átköltöztetnék a különböző ügyosztályokat.

Ennek kidolgozására már fel is állítottak egy munkacsoportot, amely meghatározta az adott tevékenységhez rendelt négyzetmétereket, amihez az új - az elhelyezkedéstzől és az irodakategóriától függő - bérleti díjakat is csatolják. Ezek alapján most készülnek a különböző szervezetekre vonatkozó szerződések. A megálapítottnál nagyobb méretű területet használó szervek vagy összébb húzzák magukat, vagy maguk fizetnek a plusz négyzetméterek után - olvahsató a Népszabadságban.