Cigicsempész autójára lőttek a rendőrök Vásárosnaménynál

Vágólapra másolva!
Két figyelmeztető, majd egy célzott lövést adtak le a rendőrök egy cigarettacsempész autójára Vásárosnaménynál - közölte hétfőn a rendőrség. A lövéstől senki nem sérült meg, a csempészt pedig elfogták.
Vágólapra másolva!

Rálőttek a rendőrök egy őket veszélyeztető cigarettacsempész kocsijára Vásárosnaménynál - közölte hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese. A két lövés senkit nem sebesített meg, a csempészt pedig elfogták.

A csempészt szombatra virradóra akarták igazoltatni a rendőrök a városnál, ő azonban előbb elhajtott a helyszínről, majd miután megállásra kényszerítették, a járművével a járőröknek tolatott. A szóvivő szerint az egyik rendőr ekkor figyelmeztető lövéseket adott le, majd a tovább haladó autó kerekeire adott le egy célzott lövést.

A csempész megpróbált újra elmenekülni, de nem jutott messze kocsijával, amelyben 10 ezer doboz (5,8 millió forint értékű) cigaretta volt. A rendőrök a 29 éves nagykállói férfit őrizetbe vették, aki ellen a csempészet mellett hivatalos személy elleni erőszak miatt is eljárás indult. Az ügyben lefolytatott parancsnoki vizsgálat szerint a rendőr jog- és szakszerűen használta fegyverét - mondta a szóvivő.