Megszüntetnék a gyerekek szóbeliztetését

Vágólapra másolva!
Megszüntetné a szóbeli felvételi vizsgát a hat-és nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkező gyerekeknél az MSZP, a felvételi szubjektivitását akarják így kiküszöbölni. A Fidesz közölte: nem fogják megszavazni a változtatást lehetővé tévő törvénymódosítást.
Vágólapra másolva!

Nem tarthatnak szóbeli felvételi vizsgát a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban a jövő tanévtől - jelentette be Katanics Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján. A szóbelikkel a politikus szerint az a probléma, hogy szubjektívek, s ezért lehetőséget adnak indokolatlan szelekcióra, szegregációra. A változtatás célja ennek a kiküszöbölése és a felvételi eljárás egyszerűsítése.

A képviselő elmondta: a felvételi eljárást szabályozó oktatási miniszteri rendelet az összes egyeztetésen túl van, és várhatóan ősszel lép hatályba. A gyerekeket az általános iskolából hozott tanulmányi eredményük alapján rangsorolhatják majd a hat-és nyolcosztályos gimnáziumok. Írásbeli vizsgát is csak akkor szervezhet az iskola, ha az Oktatási Hivatal által összeállított egységes írásbeli vizsgát íratja meg a tanulókkal.

Katanics tájékoztatása szerint a kilencedik évfolyamra jelentkező diákok esetében is megváltozik a felvételi eljárás, és az eddigi egyedi, írásbeli felvételi eljárások megszűnnek, helyüket az Oktatási Hivatal központi feladatsora veszi át. A kilencedik évfolyamra jelentkezőknek lehet majd szóbeli vizsgát szervezni, de csak akkor, ha az iskola bejelentkezik a központi írásbeli feladatok megíratására. Azt is szabályozzák a középfokú intézményekben, hogy az írásbeli vizsgák eredménye az összpontszám ötven százaléka, a szóbeli vizsgák pontszáma az összpontszám 25 százaléka lehet. Egyedi írásbeli feladatsort a jövőben egy esetben lehet majd összeállítani: ha az iskola nemzeti, etnikai, kisebbségi oktatásban vesz részt.

Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője a bejelentésre azzal reagált, hogy a felvételi ügye részletkérdés, nem ennek kellene napirenden lennie. Sió szerint a kormány szabályozása nem jó, mert mindenhol megengedné a felvételi vizsgákat, ott is, ahol a jelentkezők száma ezt egyáltalán nem teszi indokolttá. Felidézte, hogy a Fidesz-kormány idején korlátozták a középiskolai felvételiket, csak sokszoros túljelentkezés esetén tarthattak központilag előírt, kompetenciaalapú vizsgát az intézmények. Sió szerint cél akkor az volt, hogy ne a középiskolák írják elő, milyen legyen az általános iskolai oktatás tartalma.

A Fidesz oktatási műhelyének vezetője elmondta: a felvételi eljárást módosító rendelet elkészült, de az Országgyűlés még nem döntött a közoktatási törvény módosításáról, amely felhatalmazást adna a rendelet módosítására. A törvénymódosítást pedig a Fidesz nem fogja megszavazni, mert "nem valódi kérdésekkel foglalkozik" - tette hozzá.