Két diáktársát gyanúsítják egy 17 éves nagyatádi fiú meggyilkolásával, akinek holtteste pénteken került elő. A fiúk állítják, azért ölték meg korábbi barátjukat, mert az "eltávolodott tőlük" és agresszív lett velük szemben.
Pénteken találták meg egy Kaposvár külvárosában lévő, elhagyott erdős részen lévő tóban annak a 17 éves nagyatádi fiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el. A rendőrség akkor csak annyit közölt, hogy két gyanúsítottat őrizetbe vettek, a hétfői sajtótájékoztatón azonban kiderült, hogy a fiú két osztálytársáról van szó, akik beismerő vallomást is tettek.
A két diák azt állította, azért ölték meg a fiút, mert "eltávolodott tőlük, lekezelően, nagyképűen viselkedett, agresszíven bánt velük". A gyanúsítottak kővel, fával és egy, a helyszínen talált vésővel ütlegelték társukat Kaposvár egy elhagyatott részén, majd az eszméletét vesztett fiút a tóba dobták - közölte a rendőrség. Az orvos szakértő vizsgálata szerint 14 ütés érte az áldozat fejét, de még életben volt, amikor a vízbe került. A fiatalkorú elkövetőket legfeljebb 15 évre ítélheti a bíróság.
Az egyik gyanúsított fiú mutatta meg a rendőröknek, hol van a holttest. Ekkor azt állította, hogy véletlenül bukkant rá a tetemre. Apja rendőr, ezért őt hívta fel azzal, hogy megvan a holttest - írta a Blikk
A Kötél Egyesület tagjai szombaton bűnjelek után kutattak a tóban. A szervezet vezetője a Népszabadságnak azt mondta, a búvárok megtalálták valamennyi, a bűncselekmény bizonyítása szempontjából fontos tárgyat. Ezeket nem részletezte, és nem kommentálta a lap azon értesülését sem, hogy a halott fiú sérüléseit nuncsakuval okozták.
Hét évre fegyházba küldené Zuschlagot az ügyészFegyházbüntetést kért az ügyész Zuschlag János egykori szocialista országgyűlési képviselőre kedden. Az ügyész szerint kilenc fiktív szervezet 72 pályázatáról ...
Gránátvetővel támadtak
Két magyar katona megsérült, amikor megtámadták az Afganisztánban szolgáló magyar Tartományi Újjáépítési Csoport egyik konvoját vasárnap délelőtt.
A lakás is rámehet a közös költségre
Egyre többen spórolnak a közös költségen, pedig ha hathavi összeg főlé nő a tartozás, akár a lakás elvesztésével is járhat a fizetés elmaradása.
Angyal szállt közénk
Szimler Bálint Itt vagyok című rövidfilmje olyan hiteles és igaz alkotás, hogy mellette körülbelül mindenki más elszégyellheti magát a Szemlén.