A vád szerint nincs meg a tévéostrom főkolomposa

2008.05.27. 12:02

Felolvasták a tévészékház-ostromlók kedden kezdődött büntetőperén a vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az ostromban részt vevő 39 embert vádolnak közérdekű üzem megzavarásával, rongálással, lopással. A vádirat szerint nem derült ki, ki kezdte dobálni a székházat és ki buzdította a többieket az ostromra. Az ügyészség szerint a rendbontók összesen 29 millió forint kárt okoztak a Magyar Televíziónak.

A vádirat ismertetésével megkezdődött a Magyar Televízió székházának 2006 szeptemberi ostromában részt vevők büntetőpere kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A per 39 vádlottját közérdekű üzem működésének megzavarásával és néhányukat más bűncselekményekkel, köztük rongálással és lopással vádolja a Fővárosi Főügyészség. Az eljárás nagyságát jól példázza, hogy csak a vádlottak és védőik adatainak egyeztetése több mint 40 percébe került a bíróságnak, holott néhányuk nem jelent meg a tárgyaláson.

A vádlottak valamennyien férfiak, többségük fiatalember. Az ügyész által ismertetett vád szerint a nyomozás során több, a rendbontásban részt vevő személy ismeretlen maradt; az sem derült ki, hogy ki kezdte el dobálni az épületet.

A vádhatóság képviselője felidézte: 2006. szeptember 18-án, 21 óra 45 perc körül jelent meg Toroczkai László és Takács András harminc-negyven Kossuth téri tüntető kíséretében az MTV székházánál azzal a céllal, hogy petíciójukat átadják és azt a köztelevízió élő műsorában felolvassák. Amikor nem jártak eredménnyel, Toroczkai és Takács pénzérmét dobott fel, hogy melyikük menjen vissza segítséget hívni a Kossuth térre, a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök balatonőszödi beszéde ellen tüntetőkhöz. Végül Toroczkai ment vissza.

A vádirat alapján 22 óra 5 perckor érkezett meg a székházhoz az első rendőri egység. A rendőröket, a székház bejáratát ismeretlenek kezdték el dobálni, és ismeretlen maradt az is, aki a tömegből azt kiabálta: nem tárgyalni kell, hanem az épületet el kell foglalni.

A vádlottak a vádirat ismertetését többször derültséggel fogadták, például akkor is nevettek, amikor az ügyész arról beszélt, hogy a rendőrök több kísérletet tettek a székház védelmére, ami a vádhatóság képviselője szerint nem vezetett eredményre.
   
A rendbontók folyamatosan dobálták az épületet különböző tárgyakkal és Molotov-koktéllal. Az így keletkezett tüzet a rendőrök és a televízió dolgozói eloltották - tette hozzá az ügyész. A vád szerint több tüntető nem engedte az épület környékén felgyújtott autók közelébe a tűzoltókat. A kocsik megrongálói, felgyújtói közül ugyancsak többen ismeretlenül maradtak.

"A televízió épületének elfoglalását célzó, gyújtogatással és az épületet védő személyek elleni kitartó támadással megvalósuló tömegzavargás a távközlési üzem működését, az azt üzemeltető személyek megfélemlítésén keresztül, jelentős mértékben megzavarta" - mondta az ügyész, hozzátéve, hogy emiatt a televízió vezetői megszakították az adást.

A rendbontók az archívumba is bejutottak, és kazettákat, szalagokat dobáltak a rendőrök felé. Akkor hagyták abba, amikor valaki a következőt kiáltotta: "ez nem Gyurcsány, hanem a magyar nép tulajdona" - idézte fel az ügyész.

A vádirat alapján a székház úgynevezett 5-ös helyiségébe nem sokkal egy óra után jutottak be a behatolók. Ott irodai eszközöket, éghető anyagokat gyűjtöttek össze és lobbantottak lángra - a tüzet a tűzoltók nem sokkal később eloltották. Ugyancsak ebben az időben a rendőrök az aulában visszavonultak; a tüntetők nagyobb tömegben
ekkor jutottak be az épületbe. Az ügyészség összesítése szerint a rendbontók több mint 29 millió forint kárt okoztak a Magyar Televízió Zrt.-nek.

A vádirat tételesen taglalja, hogy a 39 vádlott - akik közül néhánynak az ügyét távollétük miatt ideiglenesen elkülönítették - pontosan mit csinált. Goró Oszkár esetében - aki a XV. kerületi önkormányzat honlapja szerint a Fidesz-KDNP helyi képviselője - például rögzíti, hogy a vádlott mintegy hét alkalommal kővel, míg Ekrem Kemál György műanyag palackkal dobált. Ugyancsak rögzíti a vádirat, hogy az épületbe bejutottak közül többen a televízió büféjében rongáltak, a vádlottak egyike pedig egy üdítőt is elvett és elfogyasztott - a vádlottak körében ez ismét derültséget keltett.

Az elsőrendű vádlott esetében azt állapították meg, hogy egy követ a televízió épülete felé elhajított. Védője, Molnár Lajos ügyvéd a tárgyalás után azt mondta, a rendőrök periférikus személyeket szedtek össze, és a vádirat jelentős részében ismeretlen személyek tevékenységét elemezgeti az ügyészség, amely nem köthető közvetlenül a vádlottakhoz. A védő szerint az ismeretlenek tettei árnyékként vetülnek rá a vádlottakra, akiket egy-egy kő eldobásáért, kisebb jellegű garázdaságért vonnak felelősségre. Az ügyészség szerint ugyanakkor a bíróság elé került 39 embernek föl kellett ismernie, hogy az ő tevékenységük is az MTV elfoglalására irányul.

A közérdekű üzem megzavarásának bűntettét 5-10 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatja a bíróság. Willi Ildikó, az egyik vádlott védője szerint ugyanakkor várható, hogy a bíróság figyelemebe veszi az enyhítő körülményeket. Szerinte nem büntetett előéletű személyek ülnek a vádlottak padján.

A védők a vádirat elhangzását követően azt kifogásolták, hogy aránytalanul sok bizonyítási indítványt terjesztett elő a vádhatóság, aránytalanul sok tanút kívánnak meghallgatni olyan közismert tényekre vonatkozóan, amelyek nem köthetőek közvetlenül a vádlottakhoz. Több védő utalt arra, hogy maga a vádirat is több ponton rögzíti: egyes cselekmények elkövetői ismeretlenek maradtak.

A per szerdán folytatódik. Bírósági tájékoztatás szerint a jövőben egy-egy tárgyaláson hat-hat vádlottat hallgatnak majd meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKK