Betörte a tanár orrát egy 16 éves fiú

Vágólapra másolva!
Súlyos testi sértés miatt indult eljárás egy 16 éves bökönyi fiú ellen, aki ököllel úgy megütötte az öccsét pofonvágó tanárt, hogy a pedagógusnak eltört az orra.  
Vágólapra másolva!

A rendőrségi honlapon közzétett közlemény szerint a kamasz még csütörtök kora délután, a lakásuk közelében ütötte meg a 39 éves férfit. A Nagykállói Rendőrőrs nyomozása során kiderült, hogy az eset előzménye az volt: a tanár a helyi általános iskolában verekedés miatt kérdőre vont egy tízéves kisfiút. A gyerek szidalmazta tanárát, majd hazaindult. A pedagógus utána ment, hogy a szülőkkel is megbeszélje a történteket.

Az utcán a gyerek ismét szidalmazta őt, erre a férfi pofonvágta a gyereket. A kisfiú bátyja - aki szintén az iskola tanulója - ekkor ütötte meg a tanárt, aki erre vele kezdett dulakodni, míg végül egy utcabeli férfi szétválasztotta őket. A rendőrség vizsgálja a tanár büntetőjogi felelősségét is - olvasható a rendőrségi közleményben.